Egészség

Ismét eltévesztették a címét a mentősök az agyvérzéses Erzsébetnek

Ő az, akit a múlt hónapban állítása szerint papucsban és hálóingben tessékeltek ki a mentőautóból. Az ügy körül sok a kérdőjel, de annyi biztos, hogy most újabb tévedés történt.

Március végén mi is beszámoltunk Erzsébet történetéről: ő volt az az agyvérzéses beteg, akit hazaengedésekor egy adminisztrációs hiba miatt rossz címre vittek volna ki a mentősök, mert a papíron a csepeli cím helyett egy azonos nevű, de angyalföldi utca szerepelt. Amikor a nő jelezte a tévedést a mentősöknek, elmondása szerint papucsban és hálóingben tessékelték ki a kocsiból, majd magára hagyták az Üllői úton. Erzsébet a többedik agyvérzésén volt túl, gyakorlatilag járóképtelen állapotban hagyták magára. Végül taxival kellett hazamennie. Az esetről itt írtunk bővebben.

Az Index most további, meglehetősen ellentmondásos információkhoz jutott hozzá az üggyel kapcsolatban. A hírportálnak az Országos Mentőszolgálat azt mondta, hogy az AMS Mentőszolgálat kocsija szállította Erzsébetet, ők azonban egészen máshogy emlékeznek az ügy részleteire.

Állításuk szerint amikor kiderült a címtévesztés, közölték Erzsébettel, hogy a többi beteg hazajuttatása után indulnak el vele Csepelre (a mentőautó más betegeket is szállított, ez már korábban kiderült). Szerintük Erzsébet ekkor indulatosan tiltakozni kezdett, és kijelentette, hogy ő itt és most kiszáll a kocsiból. Azt, hogy „további szállítását visszautasítja”, aláírásával igazolta a személyzetnek. Sőt mi több, az AMS szerint a nő nem papucsban és hálóingben volt, hanem utcai ruhában, állításuk szerint pedig fel sem merült a „járóképességet, illetve kommunikációs vagy döntési képességet befolyásoló tényező”.

Az Erzsébet ruházatáról szóló rész azért is érdekes, mert Vizy András, a Főtaxi szóvivője korábban megerősítette, hogy sofőrjük szerint is köntösben és papucsban volt a beteg. Ami az aláírt dokumentumot illeti, Erzsébet azt állítja, olyan idegállapotban volt, hogy fogalma sem volt róla, mit ír alá éppen.

Nem értem, miért nem kérnek inkább bocsánatot. Azóta sem keresett engem senki, de igazából ez sem olyan fontos, én csak annyit szeretnék, ha oda jönne a mentő, ahová hívjuk, és oda vinne, ahová szeretnék menni, járni ugyanis továbbra sem tudok

– nyilatkozta az Indexnek.

Újabb tévedés

A hírportál szerint azonban ez a vágya sem teljesülhetett, a közelmúltban ugyanis újra eltévesztették a lakcímét. Erzsébetnek április 12-én csütörtökön délelőtt 9-re MRI-vizsgálatra kellett volna mennie az ORFI-ba, és mivel továbbra sem tud rendesen járni, mentőt rendeltek neki. Erzsébettel előre közölték, hogy pontosan kell érkeznie, mert ha késik, nem tudnak foglalkozni vele. Erzsébet emiatt már előre ideges volt, és mint kiderült, nem hiába: a mentő ezúttal is összetévesztette a csepeli és az angyalföldi címet, és rossz helyre ment el érte, pedig a betegszállítási utalványon (amelyet Erzsébet háziorvosa állított ki) a helyes cím szerepelt.

Ennek ellenére Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője az Indexnek azt mondta, hogy „a betegszállítás megrendelője adott meg téves címet”. Ezt állításuk szerint hangfelvétellel tudják bizonyítani. Így feltételezhető, hogy a telefonos megrendelésnél történhetett a hiba az orvos vagy asszisztense részéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top