Hét év szabadságvesztésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki nem gondozta megfelelően az édesanyját, ezért az asszony meghalt. Eső fokon 12 év fogházra ítélték, vagyis enyhítettek az ítéleten – közölte a Debreceni Ítélőtábla.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott évek óta egy lakásban élt édesanyjával Miskolcon, az Avas városrészen. Az édesanyjánál 2006-ban jelentkeztek először az agysorvadás tünetei.
A vádlott nagyon hosszú időn keresztül ápolta hozzátartozóját, de az édesanyja életének utolsó szakaszában elmulasztott bizonyos kötelezettségeket. Észlelte, hogy édesanyja egyre rosszabb egészségi állapotban van, mégsem vitte orvoshoz, a korábban szedett gyógyszereit sem íratta fel.
Az asszony a halálát megelőző két hónapban az ágyból nem kelt fel, székletét és vizeletét maga alá engedte, testét sebek borították, melyek fájdalmat okoztak neki. A vádlott a sebeket kamillás kenőccsel bekente, orvost azonban továbbra sem hívott az anyjához.
A nő mozgásképtelenné vált, önállóan nem volt képes étkezni és inni sem. A vádlott látta, hogy az édesanyja önmaga ellátására nem képes, és csak segítséggel tud táplálkozni, ennek ellenére a sértettet több napra magára hagyta, amikor visszatért a lakásba, édesanyját holtan találta.
A vádlottnak kötelessége lett volna édesanyjáról gondoskodni, hozzá orvost hívni, azonban ezt elmulasztotta. A sértett halála megfelelő gondozással, ápolással, táplálással megelőzhető lett volna.