Használt tű szúrta meg a látogatót a kórházban

nlc | 2018. Május 14.
A székesfehérvári kórházban történt az eset, a tű egy veszélyes hulladékot tartalmazó zsákból lógott ki.

Testvérlapunk, a 24.hu egyik olvasója írta le a megdöbbentő történetet: édesapját vitte be szemműtétre a Fejér Megyei Szent György Kórházba, majd a folyosón összetalálkozott egy ismerősével, akivel beszédbe elegyedett. Hirtelen szúró érzésre lett figyelmes, amiről először azt gondolta, valamilyen rovar csíphette meg, de észrevette, hogy egy mentőtiszt sétált el mellettük, aki a kezében egy veszélyes hulladékot, fertőző anyagot tartalmazó nejlonzsákot lóbált, amelyből több használt tű is kilógott. Az egyik tű állt bele az olvasó lábába, ennek a szúrására lett figyelmes.

A nő a 24.hu-nak elmondta, hogy az incidenst követően Hepatitisz-B elleni oltást kapott, ezt követően pedig fél éven keresztül kell majd kontrollra járnia. A kórház dolgozói azzal nyugtatták, hogy a kórházban előfordul, hogy az orvosokat, nővéreket megszúrja egy használt tű, ha például a beteggel hadakoznak. 

Az olvasót ez nem nyugtatta meg, főleg, mivel ha az ápolók esetében történik ilyesmi, akkor lehet tudni, hogy milyen tűről volt szó, így viszont nem tudni, hogy a zsákból kilógó tűk közül melyik szúrta meg, és azzal milyen beteget kezeltek előtte. A nő sérelmezte, hogy a mentős még csak elnézést sem kért tőle. Az eset után panaszt tett a mentőknél, a mentőtiszt ellen pedig feljelentést tett a rendőrségen.

A veszélyes egészségügyi hulladék tárolását szabályozó 2017-es Emmi-rendelet értelmében az „éles vagy hegyes eszközöket tartalmazó hulladékot merev falú, szúrásálló” zsákban kellene tárolni.

Exit mobile version