Egészség

Mindkét mellét eltávolították 15 éves korában – és lehet, hogy hiába

Még mindig nem tudta feldolgozni a traumát.

Egy fiatal nő, Alysia azzal jelentkezett az amerikai Botched című tévéműsorba, amely orvosi műhibák áldozataival foglalkozik, hogy tizenöt éves korában kettős masztektómiát hajtottak végre rajta, ami nagyon rosszul sült el.

Ráadásul pedig az is lehetséges, hogy a beavatkozás nem lett volna szükséges. Alysia elmesélte, hogy 15 éves volt, mikor édesanyját mellrákkal diagnosztizálták, és mivel a betegség öröklődik, az orvos javasolta, hogy Alysiát is vizsgálják ki.

Kiderült, hogy Alysia is hordozza a hibás BRCA-gént, ezért javasolta, hogy műtsék le a melleit a későbbi bajokat megelőzendő. A három műtét deformált melleket és lógó bőrt hagyott hátra Alysián, de ennél is rosszabb, hogy a leletein a következő szavakat olvashatta: „nincs mutáció” – azaz lehet, hogy az egész beavatkozás fölöslegesen történt.

Fotó: E! Entertainment/YouTube

A Botched műsor szakértője, Dr. Terry Dubrow azonban újra megvizsgálta a fiatal nőt, és kiderült, hogy valójában tényleg hordozza a gént. „Rossz hír, hogy szüksége volt a beavatkozásra, de a jó hír az, hogy tényleg szüksége volt rá” – összegezte az orvos.

(via Yahoo)

Kiemelt kép: E! Entertainment/YouTube

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top