Egészség

Akár öt évet is várhat egy gyerek a fogszabályozásra ma Magyarországon

Egyes megyékben tarthatatlan a közfinanszírozott fogászati ellátás helyzete.

Vannak olyan megyék, ahol éveket kell várni egy fogszabályozóra, pedig tíz gyerekből kettő-háromnak biztosan szüksége lenne a kezelésre – állította a Népszavának Nagy Ákos fogorvos, az Országos Alapellátási Szövetség alelnöke.

Zalában például nagyjából 3 év, Komárom-Esztergomban és Nógrádban azonban akár 5 év is lehet az előjegyzés a kezelésre, ezekben a megyékben ugyanis csak egy fogszabályozó rendelés folyik. Ennyi idő alatt a gyerek akár ki is nőhet a fogszabályozásból.

De a felnőttek helyzete sem sokkal jobb. A negyven év felettiek 35-40 százalékának lenne szüksége ínybetegségekkel kapcsolatos kezelésre, a többség azonban el sem jut az orvoshoz, mivel az egész országban mindössze nyolc közfinanszírozott, ínybetegségekkel foglalkozó rendelés működik.

Összességében tehát nem csoda, hogy a magyar gyerekek fogazata a legrosszabb egész Európában, ahogyan az sem, hogy a WHO adatai szerint a 65–74 éves magyarok negyedének már egyetlenegy foga sincs.

Nagy szerint általános jelenség, hogy a fogászatokon is egyre hosszabbak a várólisták: van, ahol már egy fogtömésre is négy hetet kell várni. Ez nem meglepő, hiszen míg 5 évvel ezelőtt 187 üres fogorvosi praxis volt, addig mára ez a szám a 300-at is túllépte. A praxisokban dolgozó fogorvosoknak ráadásul az egyharmada nyugdíjas korú, a fiatalok pedig inkább külföldön helyezkednek el. A magánorvosok jelentenék a megoldást, az itteni kezelés azonban sok magyar ember számára megfizethetetlen, pláne, ha valamilyen komolyabb beavatkozásról van szó (mondjuk a már említett ínybetegségekről).

Az Országos Alapellátási Szövetség azt szeretné, ha a 2019-es költségvetés beterjesztése előtt a kormány nyilatkozna arról, mi a szándéka a közfinanszírozott fogászati ellátással.

Szerintük a kormánynak három lehetősége van. Az első, hogy a praxisonként átlagos 900 ezer forintos havi finanszírozási összeget 1,7 millió forintra emelik, vagyis a kasszát igazítják a csomag tényleges költségeihez. A második, hogy a rendelési időt igazítják a kasszához, ezzel azonban megfeleznék a mostani betegfogadási időket, így pedig megduplázódnának a várakozási idők, és akár 6-10 évet kellene várni egy fogszabályozásra, egy fogtömésre pedig akár egy teljes évet. A harmadik lehetőség, hogy a kormányzat visszavesz a térítésmentes ellátásokból, vagyis bizonyos kezelésekért fizetniük kellene a betegeknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top