Egészség

Itt vannak az első fotók a nyíregyházi kiselefántról!

Anyja gondoskodón terelgeti kifutójukban az elefántbébit, és már a csapat többi tagjával is megismertette.

Afrikai elefántborjú született szombaton a Nyíregyházi Állatparkban. A feltehetően nőstény ivarú utódot természetes úton, komplikációmentesen hozta világra az anyja. A 10 éve Svédországból érkezett, Kwanza névre hallgató 19 éves nősténynek ez már a második borja, az idősebb hím borjú, a napokban agyarműtéten átesett Kito 3 évvel ezelőtt született.

MTI Fotó: Balázs Attila

MTI Fotó: Balázs Attila

A következő 24 óra kritikus lesz a kiselefánt számára, a gondozók remélik, hogy magához tudja venni a számára nélkülözhetetlen anyatejet, vagyis a tehén szoptatni fogja majd a kicsinyét.

Az ország legnagyobb elefántcsapatát a Nyíregyházi Állatpark tartja, a sóstógyógyfürdői látványosságban most 4 afrikai és 3 ázsiai elefánt él. Afrikai elefánt Magyarországon csak a Nyíregyházi Állatparkban látható, ahol eddig háromszor született utód: elsőként 2007-ben, majd 2015-ben és 2018-ban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top