Egészség

Két napig nem találták a kórházból eltűnt beteget

Utcai ruhában egyszerűen kisétált az épületből a nyugtatók miatt zavart állapotú beteg, családja a felelősöket keresi.

Eltűnt a székesfehérvári kórház belgyógyászatáról egy 49 éves férfi, akit mellkasi fájdalommal és ájulási tünetekkel vittek be. Családja – rendőrökkel és önkéntesekkel együtt – két napig kereste, míg végül egy főút mellett ücsörögve, alsónadrágban, étlen-szomjan, legyengülve és kiszáradva, zavart állapotban találtak rá – számolt be az RTL Híradó. A férfit jelenleg is pszichiátrián kezelik.

A kórház azonban nem értesítette a családot, hogy a beteg eltűnt, csak amikor ők érdeklődtek a rokonuk felől, akkor ismerték be, hogy eltűnt. A kórház mentegetőzni kezdett, mondván kevés a nővér és nem tudnak minden betegre odafigyelni.

Családja szerint a férfi a kórházban erős nyugtatókat kapott, ami után zavartan viselkedett.

Mindez még múlt héten történt. Lányai azért keresték meg az RTL Híradót, mert szeretnék megtalálni, ki a felelős azért, hogy apjuk veszélybe került.

Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének az elnöke szerint a kórházakban nem tudnak minden betegre figyelni.

A rendőrség vizsgálja, mi történhetett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top