nlc.hu
Egészség
Így talált egymásra a ráktúlélő és egykori ápolója

Így talált egymásra a ráktúlélő és egykori ápolója

Liz Brown most 43 éves, három gyermek édesanyja. Gyerekekkel dolgozik, és a boldog családosok életét éli. Mindezt annak ellenére, hogy 1989-ben, a 14. születésnapján azt mondták neki, nem éri meg a felnőttkort.

Lizt 14 éves korában egy agresszív oszteoblasztómával diagnosztizálták, ami a csontszövetek daganatát jelenti. Akkor egy nagyon kedves nővérke, egy bizonyos Debbie Bye ült Liz ágyánál, és ő segítette át a dolog legnehezebb részén. Ezért fordult most Liz a Twitter népéhez: szerette volna megtudni, hogy mi történt a kedves Debbie Bye-jal.

„Lehet, hogy ő úgy gondolta, csak a munkáját végzi, de valójában sokkal többet tett. Azok az apróságok segítettek át az egészen” – mondta Liz.

Fotó: Liz Brown/Twitter

Most is bebizonyosodott, hogy az internet milyen csodákra képes, ha jó célokra használják fel: egy pár napon belül előkerült Debbie, aki könnyekben tört ki, amikor megtudta, hogy Liz nemcsak él és virul, de emlékszik rá, és szeretné megtalálni.

Debbie Bye. Fotó: Facebook

Debbie azóta nyugdíjba ment, de részmunkaidőben egy iskolában dolgozik. Az újra egymásra talált kedves ismerősök hamarosan személyesen is találkoznak.

(via The Sun)

Kiemelt képünk: Liz Brown/Twitter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top