Egészség

Az Emmi szerint pánikkeltő lenne, ha kiderülnének a kórházi fertőzésekről szóló adatok

Ezért aztán nem is hozzák nyilvánosságra azokat, pedig a Kúria jogerős ítélete kötelezné őket erre.

Hiába nyert pert áprilisban a Társaság a Szabadságjogokért, és hiába mondta ki a Kúria, hogy nyilvánossá kell tenni a kórházi fertőzésekről szóló adatokat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbra sem hajlandó erre – írja a hvg.hu.

A TASZ közleménye szerint az Emmi arra hivatkozott, hogy a kért adatok személyes adatnak minősíthetőek, ezért a döntés felülvizsgálatát kezdeményezték. „Ez nyilvánvalóan alaptalan, hiszen ezek összesített, statisztikai adatok, amikből nem lehet visszakövetkeztetni az egyes betegekre” – írta a TASZ. Szerintük ezzel biztosan nem lehet megfordítani a korábbi jogerős döntést, így csupán időhúzásról van szó, de azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy újra perelniük kell majd.

Az Emmi ezenfelül arra is hivatkozott, hogy

nem releváns, helytelen, megtévesztő, félrevezető és pánikkeltő lenne,

ha az adatok nyilvánosságra kerülnének. A TASZ szerint ezzel arra céloztak, hogy nyers adatokról van szó, amelyeket értelmezni kell. Ezzel azonban ők is tisztában vannak, orvosszakértő-adatelemző csapatuk pedig hetek óta készen áll arra, hogy ha megkapják az adatokat, feldolgozzák és értelmezzék azokat.

Mindeközben az Emmi egészségügyi államtitkársága kézmosással tenne a kórházi fertőzések ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top