Egészség

Ez az eszköz lát és olvas a gyengénlátók helyett

Felolvassa a szöveget, de akár még a ruhaválasztásban is segít egy okos kis szerkezet.

Az OrCam MyEye nevű eszköz nagyjából egy átlagos méretű USB-tárolóhoz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy egy mágneses csat segítségével könnyedén egy szemüveg szárához lehet rögzíteni. A kis készülék egy apró kamerát és az ehhez csatlakozó szoftvert rejti, amelynek célja, hogy segítsen a látássérülteken, illetve azokon, akiknek problémái akadnak az olvasással.
Az apró szerkezeten a kamera mellett egy hangszóró is található, így tud kommunikálni a felhasználójával. Az egység teljesen önálló, még arra sincs szükség, hogy a tulajdonosa összepárosítsa az okostelefonjával, igaz, ezt megteheti, a készülék ugyanis így tud frissítéseket letölteni.

A MyEye kezelése is pofonegyszerű: elég rámutatni a felolvasni kívánt szövegre, a kamera pedig az ujjunkat követve ráfókuszál a betűkre. A PCMag tesztjei szerint az eszköz tökéletesen működött könyvekkel, újságokkal, de egyszerű papírlapokkal és akár képernyőn megjelenített szöveggel is. Ha megkaptuk a szükséges információt, elég csak felemelni a kezünket, és a MyEye abbahagyja a felolvasást. De többféle üzemmódban is használható: könyvek esetében elég csak a kívánt oldalra rámutatni, emellett létezik egy úgynevezett „Touch Reading” üzemmód is, amely a különféle újságcikkek felolvasását teszi lehetővé.

Az OrCam MyEye készüléket még maga Vilmos herceg is kipróbálta. (Fotó: OrCam)

A PCMag szakértői alaposan letesztelték az eszközt. és bár egyelőre még nem tökéletes – helyenként problémái akadnak az írásjelekkel, aposztrófokkal, különösen, ha valami „egzotikus” betűtípussal találkozik –, de alapvetően jól használható. Felrótták azt is, hogy a felolvasás hangja kissé robotszerű, annak ellenére, hogy ma már léteznek jóval természetesebb hangot használó, úgynevezett text-to-speech alkalmazások. Ezt azonban valószínűleg a későbbi modelleknél már bevezeti a gyártó. Úgyszintén nagy szükség lenne egy fülhallgató-csatlakozásra is, mert kissé zavaró lehet, ha olyan helyen olvastatnak fel vele, ahol mások is tartózkodnak.

Nemcsak olvas, lát is

A MyEye azonban nemcsak a szövegek értelmezésében segít, például került bele arcfelismerő funkció is, így a gyengénlátókat tudja figyelmeztetni, ha egy ismerős közeledik feléjük. Emellett az ismeretlenek esetében tudja közvetíteni, hogy férfi, nő vagy gyerek áll a kamera lencséje előtt.

Talán az egyik legnagyobb segítséget az jelenti, hogy a MyEye felismeri a különböző bankjegyeket is, így a fizetésnél segítséget tud nyújtani tulajdonosának, de például a termékeken elhelyezett vonalkódok alapján azt is meg tudja mondani, hogy éppen melyik polc előtt áll a felhasználó a szupermarketben. Sőt ruhavásárlásnál is jól jön, mert képes értelmezni az egyes ruhák színét is, így ebben is segítheti tulajdonosát.

Az OrCam fejlesztői szerint a MyEye használatát 1-2 óra alatt el lehet sajátítani, az eddigi tapasztalatok szerint pedig akár néhány héten belül teljes természetességgel tudják működtetni a felhasználók. Ami az olvasás sebességét illeti: a PCMag tesztjében percenként 160-180 szóval tesztelték, de a fejlesztők szerint a gyengénlátó felhasználók akár percenként 250-300 szóra is feltekerhetik.

A készülék árnyoldalát jelenleg az ára jelenti: 4500 dollárba, vagyis több mint 1,2 millió forintba kerül. Az Egyesült Államokban ez kevésbé okoz problémát, főleg, hogy ott komoly állami támogatással lehet igénybe venni, arról egyelőre nincs információnk, hogy egy magyar felhasználónak milyen lehetőségei vannak ezen a téren.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top