Arra figyelj, hogy szépen, egyenletesen kend el a sebed szélét! Ez egy égési sérülés, legyen ott az átmenet az egészséges és a megsült bőr közt! Adj neki nyugodtan a vörösből!
A sminkügyben már némileg tájékozott hét tinilány és festékekkel még csak most ismerkedő három fiú ad neki nyugodtan a vörösből: az égésisérülés-színűre kevert festéket bőségesen viszik fel az alkarukra, majd úgy kenik szét, mintha nem lenne holnap.
Oktatójuk a budapesti Vöröskereszt náluk csak pár évvel idősebb önkéntese, Miklós. Sok égési sérülést látott már, igazit és kézművest is. Most az utóbbit mutatja: sebesülések tüneteit reprodukálják házi barkácstrükkökkel, azokkal a gyerekekkel, akik szeretnék megtanulni a baleseti imitátor munka lényegét.
Baleseti imitátornak lenni egyébként kőkemény meló: ők azok, akik az áldozatokat (az eszméletlen vagy maguknál lévő sebesülteket) játsszák a gyakorlatokon, a szimulációk során. Maguknak kell elkészíteniük a saját sebesüléseiket, ha kell, órákon át mozdulatlanul feküdniük a helyszínen, amíg a mentők meg nem találják őket, ha kell, pszichológiailag hitelesen ordítanak, beszélnek összefüggéstelenül és állnak ellen a mentésnek és a kezelésnek, ahogy azt egy sokkot kapott sérült is teszi.
A smink tehát a könnyű, játékos rész, igaz, komolyan kell venni ezt is: a gyerekeknek el kell találniuk a hematóma, bevérzés, törés, zúzódás színét, kiterjedését. Külön módszertana van például az első- és a másodfokú égésnek: az utóbbi már hólyagos, azaz az égett felület festésekor szabadon kell hagyni pöttyöket, amelyeket aztán ragacsos anyagból készült műhólyagokkal látnak el.
Ha ez megvan, jöhet a rögzítőspré, hogy a seb biztosan a helyén maradjon, ha „mentik” őket. A mentés márpedig, még ha gyakorlat is, nagyon kemény: az igazi mentősök gyakorlatain a résztvevők nem tehetik meg, hogy – bocsánat a képzavarért – kesztyűs kézzel bánnak az imitátorokkal. Pontosan úgy kell fogni, tartani, fektetni, tolni, fújni és elszorítani, mintha élesben tennék ugyanezt.
Az imitátorok ilyenkor műzúzódásokkal mennek bele a helyzetbe és valódiakkal jönnek ki belőle. Szóval nagyon kemény meló ez.
A Magyar Vöröskereszt kortársképző táborában járunk, amelyet az év addigi legmelegebb hetében, augusztus elején tartottak az ország egyik legszebb helyén, Katalinpusztán, Váctól nem messze. A helyszín új: egy nyolcvanöt fős faházas, pöpec tábor, maga a rendezvény a régi: a kétezres évek eleje óta szervezik, egy-egy hét, teljes ellátás, tanulás és bulik, legalább 14 éveseknek.
Az elsősegély és az életmentés a lényeg, e témában akár egy teljes képzést is végigcsinálhat az, aki ügyesen veszi fel a modulokat. Házhoz jön a vizsgáztató, ám a lényeg – egyelőre – nem a papír, hanem, hogy „cselekvő és jól informált diákként tudják támogatni iskolájuk mindennapjait”.
Ha nem moduloznak, jöhet „a Humán Bingó, a Német lekvár, a Nagy Víziháború, a Tábortűz, a 90’s Party, a Holdraszállás, vagy az Ágyúgolyó futam”; hogy mi micsoda, azt mindenkinek a fantáziájára bízzuk.
Az imitátorképzés fejsérülésekkel folytatódik, egy pár faházzal odébb közben előkerülnek a fantomok. Az izgalmas fantázianév a jellegzetes, anatómiailag hiteles férfitorzókat takarja: nekik lehet szívmasszázst adni és őket lehet lélegeztetni orrvérzésig, hogy élesben már flottul menjen.
Az újraélesztés – horrorfilmeket idéző, de tűpontos terminus technikussal: reanimálás – szintén sokkal keményebb meló, mint azt a filmek alapján tippelnénk, fizikailag épp olyan megterhelő, mint lelkileg, ám nincs mese, másnap vizsga.
Az viszont nem városi legenda – és a méltán híres Csuja Imre-féle reklámok kedvéért kitalált geg –, hogy a Bee Gees Stayin’ Alive című számára a legjobb végezni: tényleg ez a legjobb ütem, a klasszikus diszkóhimnusz konkrétan a tananyag része.
Arra az esetre pedig, ha valaki a földön fekszik és nem reagál, szintén olyan szigorú szakmai protokoll adott, hogy jobb, ha elfelejtjük az összes ide vágó filmrészletet, hát még azt, amit az ösztöneink ilyenkor diktálnának. Csak pár részlet:
- Nem szaladunk oda, nem térdelünk fölé, nem kezdjük el rángatni! Először ellenőrizzük, biztonságos-e a helyszín.
- Nem hívjuk a mentőt, ha nem muszáj: gyorsan és határozottan megkérünk valakit, hogy hívja őket, hogy mi addig a beteggel foglalkozhassunk.
- Nem mondjuk, hogy „elájult”, ezzel csak összezavarjuk a mentős diszpécsert, plusz lehet, hogy tévedünk. Azt mondjuk: „eszméletlen”. Illetve ezt mondatjuk azzal, akit megkérünk, hogy hívja a mentőket.
- Mielőtt hozzáérnénk, megszólítjuk, hátha reagál. Ha nem, megérintjük egyszerre a két vállát (!).
- Aztán jöhet a stabil oldalfekvés. Határozott, kemény, de precíz mozdulatokat igénylő műveletsor, meg sem próbáljuk itt levezetni. Inkább küldjétek el a gyereket a táborba, jó buli!
A smikteremben időközben előkerülnek a fecskendők, folyik a vér. Fegyelmezetten veszik fel a halálra vált arckifejezést, aztán jöhetnek a szelfik.
Hamarosan tehát munkához lát az életmentők következő generációja, mi pedig biztonságban leszünk.