Egészség

28 évig a szemében volt a kontaktlencséje, nem is tudott róla

Azt hitte, kirepült a szeméből egy sportbaleset során, pedig végig ott volt benne.

Tollaslabdameccs közben – 28 évvel ezelőtt – szemen ütöttek egy 14 éves lányt, ennek következtében eltűnt a kontaktlencséje. Csak most találták meg. Kiderült, végig a szemében volt.

És erre, hogy jöttek rá? A most 42 éves nő szemészhez ment, mert körülbelül 6 hónappal ezelőtt feldagadt a bal szemhéja. Az orvosok és az MRI is egy kis csomót mutatott ki a bőr alatt, pont a bal szeme felett. Az orvosok eltávolították a hólyagot, amely eközben kipukkadt és egy kemény kontaktlencse került elő belőle.

Az asszony először nem tudta megmondani, hogy kerülhetett oda a lencse. Az anyja emlékeztette a 28 évvel ezelőtt történtekre, amikor is szemen találták egy tollaslabdameccs közben. Akkor eltűnt a kontaktlencséje és sosem került elő, azt hitték, hogy kirepült a szeméből. Pedig dehogy! Mindvégig ott volt a szemében! A sportbaleset után többé már nem hordott kontaktlencsét.

Az előkerült, 28 éves kontaktlencse – Forrás: BMJ Case Reports 2018

A kezelőorvosai szerint rejtély, hogy a 3 évtized alatt miért nem okozott gyulladást.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top