Egészség

Cáfolja a HM, hogy gond lenne a Honvédkórházban

Közleményt adtak ki a sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatban.

Csütörtökön mi is megírtuk, hogy a Népszava értesülései szerint óriási gondok lesznek szeptembertől a Honvédkórházban, mivel 112 aneszteziológus és traumatológus is felmondta az önkéntes túlmunkaszerződését.

Ez azt jelenti, hogy nem vállalják tovább az önként vállalt 12 óra plusz munkát, így 60 óra helyett 48 órát fognak csak dolgozni szombattól, emiatt pedig látványosan megnőhetnek a várólisták. A felmondáshoz a lap szerint az vezetett, hogy a kórház vezetősége júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, így az orvosok több tízezer forinttal, esetenként 100 ezer forinttal is kevesebbet kaptak, mint korábban.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya későbbre ígért tájékoztatást az ügyben, az esti órákban pedig közleményben reagáltak a sajtóban megjelent értesülések egy részére.

A HM a közleményt azzal kezdte, hogy visszautasítják az orvosok túlmunkájának kifizetéséről szóló, a sajtóban megjelent „valótlan és hangulatkeltő állításokat”, majd hozzátették: „a kórház sürgősségi centrumában nem mondott fel egyetlen orvos sem, a biztonságos betegellátáshoz szükséges létszám rendelkezésre áll”.

Utóbbi azért érdekes, mert az eredeti cikk sem állította, hogy akár egyetlen orvos felmondott volna a kórházban, csak azt, hogy a önkéntes túlmunkáról szóló szerződést mondták fel egyes orvosok. Vagyis – ahogy fentebb írtuk – továbbra is a Honvédkórházban dolgoznak majd, csak 60 helyett 48 órát.

A közleményben azt is leírták, hogy „problémamentes a Honvédkórházban a túlmunka kifizetése”, sőt, az önkéntes alapon, kiemelt díjazásért vállalt túlmunka „ellentételezését a közelmúltban a kórház vezetősége – az orvosokkal folytatott egyeztető tárgyalások alapján – mintegy 40 százalékkal emelte meg”, és a juttatásokat továbbra is pontosan kifizetik a dolgozóknak.

A Honvédkórház az elmúlt időszakban nem tett mást, mint érvényt szerzett a jogszabályi előírásoknak, amelynek nyomán egyeztetések zajlottak és jelenleg is zajlanak a munkavállalók és a vezetőség között az úgynevezett önkéntes túlmunkával kapcsolatban

– írták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése