Egészség

Betiltanák a tudósok a kézszárítókat, annyi baktériumot terjesztenek

Persze csak azért, mert nem elég alaposan mosunk kezet.

Be kellene tiltani a kórházakban az automata kézszárítók használatát a tudósok szerint, egy nemzetközi tanulmányból ugyanis kiderült, hogy hozzájárulnak a veszélyes baktériumok terjedéséhez – írja a Metro.

Journal of Hospital Infection nevű szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatás során egy olasz, egy francia és egy brit kórház mosdójában végeztek felméréseket. Mindhárom mosdóban volt automata kézszárító és papírtörlő is.

A három kórházban 12 héten keresztül végeztek méréseket, ezalatt a betegek az egyik nap a kézszárítót, a másik nap pedig a papírtörlőket használhatták, a tudósok pedig a nap végén mintákat vettek a földről, a falakról, és a mosdókagylók, vécék felületéről is.

Az eredményekből kiderült, hogy azokon a napokon, amikor kézszárítót használtak a betegek, ötször annyi baktérium volt a mintákban.

Thinkstock

Mark Wilcox, a kutatás vezetője szerint a probléma az, hogy az emberek nem mossák meg elég alaposan a kezüket. Amikor a szárítót használják, a veszélyes baktériumok még mindig ott vannak a kezükön, a gép pedig nemes egyszerűséggel szétfújja azokat a helyiségben.

A kutatók szerint ezért sokkal szigorúbb előírásokra lenne szükség a kórházakban: kézszárítók helyett csak papírtörlőket lenne szabad használni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése