„Életem legsötétebb időszakáról próbálok írni, szóval talán érthető, hogy kicsit nehezen találom a szavakat… Poszttraumás stressz szindrómám van, szorongásom, amihez a fiam születése után szülés utáni depresszió is társult. Két évembe telt, mire nagy nehezen sikerült felébrednem a rémálomból, most pedig nem érzek semmi mást, csak hálát” – kezdi a Scary Mommy oldalán megosztott vallomását Breanne Kiefner.
Hálás vagyok, amiért végre tudom élvezni az anyaságot. Hálás, amiért újra aktív résztvevője vagyok a házasságomnak, és visszataláltam a régi szenvedélyeimhez, amilyen a túrázás, az olvasás, a zene és a beszélgetés. Sajnos az elmúlt időszakban ez nem volt mindig így. Olyannyira nem, hogy voltak pillanatok, mikor komolyan fontolgattam, hogy véget vetek az életemnek.
Kép forrása: Breanne Kiefner
Breanne azt mondja, kezdettől fogva tudta, hogy valami nagyon nincs vele rendben. „Az anyaság első 8 hónapját robotpilóta üzemmódban csináltam végig: csináltam, amiről úgy gondoltam, hogy helyes, és amiről azt hittem boldoggá tesz. Lógtam a barátokkal, túráztam, síeltem, koncertekre jártam, sétáltam, bicajoztam és mosolyogtam a képeken. Mindig. Közben legbelül ordítottam és úgy éreztem, szép lassan megfulladok.”
Az anyuka úgy emlékszik, a mélypontot valamikor akkor érte el depressziója, mikor abbahagyta a szoptatást. Azt írja, abban az időszakban alig bírt kikászálódni az ágyból, de ami a legrosszabb a kisfiát sem tudta ellátni: „Képtelen voltam megetetni őt vagy kicserélni a pelenkáját. Ahhoz sem volt erőm, hogy lezuhanyozzak.” Breanne persze az első tünetek megjelenése után segítséget kért, az orvosa jelezte is neki, hogy talán szülés utáni depresszióval küzd, de nem akarta elhinni neki.
További hónapokig küzdött magával, miközben az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta. Még akkor is, amikor a férjével és kisfiával kirándult éppen, és mosolyogva pózolt a fotókon. „Mikor a túra után hazaértünk, a mosolygós képet beállítottam profilképnek a közösségi oldalamon. Nem azért, hogy ezzel hazudjak a barátaimnak, vagy a családomnak, hanem azért, mert magam előtt sem mertem beismerni, mekkora a baj.”
Breanne élete végül azután került egyenesbe, hogy úgy döntött, segítséget kér. „Nem azonnal lettem jobban, hanem apránként, napról napra lett egyre jobb. Épp ezért, arra buzdítanálak téged, aki ugyanebben a cipőben jársz, hogy beszélj a szomorúságodról, a gondolataidról és ne félj segítséget kérni.”
Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!
