Egészség

Évekkel is meghosszabbíthatja az életet a fogkő eltávolítása

Bár Magyarországot Európa fogorvosaként szokták emlegetni, a magyar lakosság fogazati állapota tragikusnak mondható. A fogszuvasodás mellett a fogelvesztés másik leggyakoribb oka a fogkőhöz köthető ínygyulladás és egyéb fogágybetegségek.

Szerencsés vagyok: a fogorvosom ugyanis gyerekkori barátnőm, több mint 30 éve vagyunk elválaszthatatlanok. Számomra az, ha elmegyek hozzá a rendelőbe, nemcsak egy fontos dolog, amit az egészségemért tettem, hanem igazi wellness. Tény az is, hogy komolyabb probléma még sosem volt a fogaimmal, megúsztam három töméssel, de ez csak kisebb részben köszönhető annak, hogy jó géneket örököltem. Többet nyom a latban az, hogy a szájhigiéniára nagyon sokat adok.

Szóval számomra alap az éves, rendszeres fogászati szűrés, amit legutóbb tavasszal ejtettem meg. Ilyenkor általában csak a fogkövemet kell eltávolítani. Aztán nyár végén történt valami szokatlan: az egyik tömött fogam hogy, hogy nem, egyszer csak elhagyta magát, és a tömés a fog egy részével együtt távozott. Persze azonnal hívtam a fogorvosomat, aki viszont csak két héttel későbbre tudott időpontot adni. Szerencsére fájdalmaim nem voltak, úgyhogy úgy voltam vele, ennyit nyilván túl fogok élni.

Túl is éltem, és egy újratöméssel pillanatok alatt orvosolni lehetett a problémát. Viszont a két hét alatt rettenetesen idegesített a csonka, éles fog, állandóan ott járt a nyelvem, és még ha nem is volt látható helyen, rettentő igénytelennek éreztem magam miatta. És egy csomót kattogtam azon, hogy bírják emberek elviselni hetekig, hónapokig, de sokszor még évekig is, hogy a szájukban az enyémnél sokkal rosszabb állapotok uralkodnak.

Pedig a szájhigiénével és a fogakkal foglalkozni nemcsak a szájüregi egészségünk miatt kiemelten fontos, hanem az életünket is meghosszabbíthatja.

A fogakkal foglalkozás nem csak esztétikai okokból és a szájüregi egészség szempontjából kell hogy a napi rutin része legyen. Nagyon sok egyéb szervrendszeri megbetegedéssel is összefüggésben lehet ugyanis az, hogy valakinek milyen a száj- és fogazati állapota. A nagy mennyiségű fogkő, vagyis a fogakon lévő megkövesedett baktériumtelepek például jelentős terhet rónak az immunrendszerünkre, hiszen a véráramot folyamatosan baktériumokkal szórják. „A szájhigiénével kapcsolatos hírek, reklámok jelenleg leginkább a fogszuvasodás megelőzésére koncentrálnak, pedig a fogkő eltávolítása is ugyanilyen fontos. Ha például valakinek kardiovaszkuláris betegsége van – ami jelenleg a világ vezető haláloka –, akkor a fogkövekben lévő nagy mennyiségű baktérium a halálos szövődmények valószínűségét akár negyvenszeresére is növelheti. Erről azonban keveset beszélnek, s a fogkő eltávolítására sem minden szakember fordít kiemelt figyelmet. Pedig ezzel az egyszerű, ám annál látványosabb eredményt hozó beavatkozással szinte fellélegzik az immunrendszer, és évekkel meghosszabbíthatjuk vele a páciens életét” – emelte ki dr. Radánovics-Nagy Dániel fogorvos, fogászati szaktanácsadó, a Dental World Nemzetközi Fogászati Konferencia és Kiállítás Szájhigiénés és Prevenciós Kongresszusának programfelelőse. Az október 11. és 13. között a Hungexpón megrendezett esemény amellett, hogy a kelet-közép európai régió legnagyobb fogászati szakrendezvénye, nemzetközi szinten is kivételes, hiszen egyszerre szakmai kongresszus és kiállítás, emellett számos workshopon is részt vehetnek a szakemberek, és élő operációkat is megtekinthetnek.

A rendezvény szervezői missziójuknak tekintik, hogy a szakma nyisson a szélesebb közönség felé, és a szájhigiénével és prevencióval kapcsolatos tudnivalókra ráirányítsák a lakosság figyelmét. „A legfontosabb az lenne, ha félévente, évente mindenki eljárna a fogorvosához kontrollra. Ennyi idő ugyanis nem elég ahhoz, hogy komolyabb elváltozás kialakuljon. Ha ezt azonban nem teszi meg, s megtörténik a baj, az sokkal több időbe, pénzbe és fájdalomba fog kerülni. Tehát ne csak akkor járjunk fogorvoshoz, amikor már baj van” – hívja fel a figyelmet dr. Radánovics-Nagy Dániel. És hogy a rendszeres, helyes technikájú fogmosás mellett mi az, amivel a legtöbbet tehetünk fogaink egészségéért? A szakember a fogselyem használatára hívja fel a figyelmünket, amivel a fogközöket lehet megfelelően kitisztítani. A fogmosás hatékonysága ugyanis a legoptimistább becslések szerint is legfeljebb hetvenöt százalékos lehet, az egymás felé eső felszínekről kizárólag fogselyemmel lehet a szennyeződést eltávolítani.

Mit tehetek én, hogy jól védjem a fogaimat?

A fogkő képződést a helyes fogmosási technikával (esetleg akinek nem jó a kézügyessége elektromos fogkefével) fogselyem használatával, nyitottabb fogközök esetén interdentális fogkefével, speciális fogkőképződés elleni (ínygyulladás elleni)fogkrémekkel, szájvizekkel lehet lassítani – mondta el az NLCafénak dr. Blaskó Katalin fogorvos. Aki hajlamos fogkőképzésre annak ezekkel a trükkökkel sem mindig lehet teljesen megakadályozni, de jelentősen lehet lassítani a fogkőképződést. Ami még fogköveseknek kifejezetten ajánlott az az úgynevezett terápiás fogkrémek használata. Azokra az van írva hogy ínygyulladás ellen, fogkő ellen.

Van-e olyan étel, ami lassítja a fogkőképződést?

Amik hajlamosítanak: a kávé és a tea és a vörösbor, de ezek inkább csak elszíneződés formájában rakódnak le. Olyan nincs, ami lassítaná. A fogkő tulajdonképpen úgy keletkezik hogy a lepedékbe beépül a kalcium a nyálból, és így a lepedék elkövesedik. Tehát a fogkő attól képződik, ha ottmarad a fogakon a lepedék, és nem vagy nem elég alaposan távolítják el. Ezért kell jó technikával, alaposan, fogselymet is használva fogat mosni. A fogselyem azért nagyon lényeges, mert a fogközökből másként nem lehet kiszedni a lepedéket, a fogkefe ehhez kevés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top