„Nem éreztem magam nőnek a szülés után”

nlc | 2018. Október 01.
Egy nő vallott arról, hogyan alakult át a szülés után a teste, és hogy hogyan élte meg a helyzetet.

Szerintem nem vagyok azzal egyedül, hogy a szülés nem ment könnyen. Szerettem volna nyugodt szülést, de a végén már csak arra mentem, hogy túléljem, és a babámmal is minden rendben legyen.  Végül gátmetszésre is szükség volt sajnos, amit utána összevarrtak. A szervezetem nehezen viselte ezt is, de szerintem sajnos szinte mindent, ami a születéssel kapcsolatos hozadék volt. A nemi életre sokáig gondolni sem mertem, aztán amikor úgy éreztem, hogy jólesne, elkezdtem attól félni, hogy fájdalmas lesz, vagy valami gondot okozunk. A gátsebem normálisan gyógyult, szerencsére nem volt gond abból. A babám nagyobb súlyúnak számított, talán ezért is lehetett, hogy a medencémben is nyomott hagyott a terhesség. Az orvos úgy magyarázta, hogy a nagy megterhelés miatt elgyengültek a medence izmai, azok, amik a szerveket tartják ott. A méhem is elmozdult amiatt, hogy az izmok nem tartották jól.

Idővel javult

Ahogy a legtöbbeknek, az aranyér nálam is előjött, és a vizelettel is voltak problémáim, vagyis a tartásával. A doki azt mondta, jó esetben ez stressz inkontinencia, és elmúlik néhány hónap alatt. Akkor voltak gondok, amikor köhögtem, tüsszentettem, emeltem vagy nagyon nevettem. Az elején megijedtem borzasztóan, mert úgy tudtam, csak idős korban jelentkeznek ilyen gondok, de aztán megnyugodtam, amikor az orvos elmondott mindent. Meg ahogy hallottam magam körül, mások sem maradtak ki ebből az élményből. Ez idővel javult is, bár úgy érzem, nem a régi a rendszer, de komoly tüneteim nincsenek. Székrekedésem is gyakran volt az első időkben, de az is helyre jött odafigyeléssel.

Ami viszont a legnagyobb gondot jelentette, az a hüvelyem állapota volt. Megváltozott az igénybevétel hatására, az izmai elgyengültek. Anyaként azt gondoltam, ez természetes folyamat, és nem szabad túl nagy ügyet csinálni belőle, de nőként hihetetlenül zavart. A férjem is mondogatta, hogy minden oké, hogy az együttlétek minősége nem romlott emiatt, de engem nagyon nyomasztott a helyzet. Elkezdtem intim tornázni, gyakorlatokat kerestem a neten, amik a medenceizmokat erősítik, odafigyeltem az étkezésemre, sokat sétáltam, és nagyon akartam, hogy visszanyerjem a hüvelyem állapotát, de nem jött össze. Nem tudom másképpen mondani, egyszerűen nem tudtam jól szorítani ott lent, úgy, mint régen. Az intim torna biztosan segített valamit, de ahhoz, hogy nőként újra magamra találjak, tudtam, hogy valaminek történnie kell.

Lézerrel

Aztán az egyik orvos azt mondta, megpróbálhatom a hüvelytágulást lézerrel kezeltetni. Mondta, hogy gyors és egyszerű a folyamat, nem fájdalmas. Megbeszéltem a férjemmel és úgy döntöttünk, rászánjuk azt a pénzt, ami nem volt kevés, de így utólag azt mondom, nagyon megérte. Háromszor mentem kezelésre, most újra kívánatos nőnek érzem magam.

Kapcsolódó:

Exit mobile version