Egészség

Beugró orvossal próbálják helyettesíteni a kirúgott szívsebészt

De még így is csak heti 1 speciális műtétre kerülhet sor a korábbi 2-3 helyett a kardiológiai intézetben.

Felemás módon oldották meg a speciális szívműtétek elvégzését a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben azután, hogy kirúgták Székely László szívsebészt.

Szolnoky Jenő, a Honvédkórház szív-, ér-, és mellkassebészeti osztályának osztályvezető főorvosa heti egy alkalommal vállal kis metszéssel járó szívsebészeti műtéteket – írja az Index.

Székely László mellett ugyanis ő az egyetlen szakember, akinek nagy tapasztalata van az úgynevezett minimál invazív műtéti eljárásban, amikor nem vágják át a szegycsontot, a beteg felépülése pedig jóval gyorsabb.

Korábban heti 2-3 ilyen műtétet végeztek az intézetben, ám még Szolnoky megbízásával is legfeljebb hetente 1 ilyen beavatkozására kerülhet sor.

A beugró orvos megtartotta az első oktató-bemutató műtétet. Képünk illusztráció

Az Index úgy tudja, a beugró orvos szerda délután tartotta az első oktató-bemutató műtétet, hogy az intézetben maradt szívsebészek megtanulhassák a speciális technikát.

Székely Lászlót azután küldték el, hogy olyan fiatal nőt operált, akinek egy hibás, cserére váró implantátum volt a mellében, amit a szívműtét miatt az orvos eltávolított. Ezért egy külsős plasztikai sebész bevonásával egyazon műtét alatt beültettek egy új implantátumot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top