Egészség

A kórház tagadja, hogy köze lenne a kirúgott szívsebész elhunyt betegéhez

A haláleset nem az ő intézményükben történt, a beteg még a nyilvántartásukban sem szerepelt – állítják.

Csütörtökön mi is beszámoltunk a Népszava értesüléseiről, miszerint meghalt az Országos Kardiológiai Intézetből elbocsátott szívsebészdr. Székely László egyik műtétre váró betege.

A cikk szerint az 55 éves férfit júliusban vizsgálták meg, amikor is kiderült, hogy speciális, egyedi gyártású érimplantátumra van szüksége. A műtét előjegyzése azonban már nem történhetett meg, mivel mire erre sor került volna, a főorvos elbocsátása már folyamatban volt. A betegnek végül egyszerűen átszakadt a főverőere.

Az Index megkeresésére az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója, Dr. Andréka Péter cáfolta, hogy közük lenne az elhunyt beteghez. Állítása szerint a haláleset nem az ő intézményükben történt, a beteg még a nyilvántartásukban sem szerepelt. Idézzük:

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben nem maradt el egyetlen programozott műtét sem.  A szóban forgó beteg sajnálatos módon a salgótarjáni kórházban halálozott el.
A GOKI teljes dokumentációját áttekintve, 2018.07.30-án kereste fel az intézményt, ahol diagnózishoz jutottak. A beteg korábbi sorsáról a GOKI-nak semmilyen további információja nincs. Ha a beteget a szóban forgó orvos mégis megvizsgálta, a további teendőkre nézve semmilyen dokumentációt nem készített, azokat nem adta át, így nem tudott róla gondoskodni.
A beteg nem szerepel sem az intézet hivatalos listáján, sem egyéb nyilvántartásában. Róla a volt kolléga nem is értesítette a vezetést másfél hónapon keresztül, majd róla távozásakor is elfeledkezett tájékoztatást adni. A betegről emiatt a GOKI-nak nem volt és nem is lehetett tudomása.

Fotó: Mohai Balázs, MTI

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy azt a Népszava cikke sem állította, hogy a férfi műtétje elmaradt volna, ahogyan azt sem, hogy az Kardiológiai Intézetben halt volna meg. A lap azt írta, a diagnózis után dr. Székely László elindította az implantátum legyártásához és beültetéséhez szükséges engedélyezési folyamatot, ám mire ezek a papírok megérkeztek, már folyamatban volt az elbocsátása. Az ugyanakkor már ellentmond a kórház közleményének, hogy a Népszava szerint Székely doktor elbocsátásakor külön jelezte a kórház vezetőségének, hogy a most elhunyt férfi, illetve két hasonló állapotban lévő betege még speciális műtétre szorul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top