Nem kellett volna sok hozzá, hogy megelőzzék a Honvédkórházban kialakult helyzetet

Sipos Márta | 2018. Október 12.
Mégis egyre tarthatatlanabb állapotok uralkodnak a sürgősségin.

Több száz oldalas figyelmeztető levélben írták meg a Honvédkórház parancsnokának, Kun Szabó Istvánnak, hogy a kórházban jelenleg uralkodó állapotok a betegek életét veszélyeztetik. A hvg.hu birtokába jutott levél szerint ráadásul mindössze 240 millió forint kellett volna ahhoz, hogy ne álljon ma összeomlás szélén a Honvédkórház sürgősségi centruma.

A levél szerint az osztály folyamatosan növekvő terhelése, a bérproblémák és felmondások, illetve a súlyosan elavult és leamortizálódott eszközök jelentik a legfőbb gondot, ezek veszélyeztetik leginkább a betegellátást, ami miatt a Budapesti Orvosi Kamara nemrég nyílt levélben követelte az azonnali beavatkozást.

A lap szerint körülbelül havi 10 millió forint kellene a Sürgősségi Betegellátó Centrumban dolgozó szakorvosok béremelésére, legalábbis az osztály korábbi vezetője, Zacher Gábor ennyit kért Kun Szabó Istvántól. Ezen felül pedig egyszeri, nagyjából 50 millió forintos összeggel lehetne pótolni az elromlott vagy elavult orvosi eszközöket. Ez a béreket terhelő járulékokkal kiegészítve is legfeljebb 240 millió forintot jelent évente.

A lap információi szerint az elmúlt évben csaknem 100 levélben figyelmeztették a kórház parancsnokát az egyre csak romló állapotokra, a fenti támogatás azonban nem érkezett meg. Most mégis 200 millió forintért kénytelenek marasztalni a dolgozókat: míg a februárban beígért, de elmaradt béremelés szerint ezt jóval olcsóbban is megúszhatta volna a kórház vezetése, most már az eredetileg ígért bér csaknem kétszeresét kell kifizetniük, hogy ne mondjanak fel az itt dolgozók. Ez azonban csak tüneti kezelés, a létszámhiányon, a kórház túlterheltségén, az eszközpark állapotán nem segít: jelenleg a műszakok 60 százalékában a kórház egyéb osztályairól átvezényelt orvosok (szemészek, bőrgyógyászok, stb.) ügyelnek a sürgősségin, a külsősökkel pedig nagyon lassan halad a szerződéskötés.

Fotó: Lakatos Péter, MTI

Mindennap úgy lépek be, hogy fél lábbal a börtönben érzem magam, mert ilyen körülmények között csak a szerencsén múlik, hogy ne forduljon elő olyan eset, ami miatt adott esetben le is csukhatnak, de minimum 1-2 évre eltiltanak a szakmámtól. Akkor pedig miből tartom el a gyerekeimet? Egy szemésznek egyszerűen nincs a komfortzónájában, hogy ellásson egy akut szívelégtelenséget. Miért nem alapvető, hogy egy sürgősségi osztályon sürgősségi szakorvosok dolgozzanak?

– mondta a hvg.hu-nak egy neve elhallgatását kérő orvos.

A romló körülményeket a lap szerint a sürgősségi centrum halálozási mutatói is tükrözik: míg 2015-ben évi 254 beteg halt meg itt, 2017-ben már 333-an. A szeptemberi összefoglaló egyenesen a „Halálgyár” névvel illeti a részleget.

Exit mobile version