Egészség

Kemény levelet írt a Honvédkórházban kialakult helyzetről az orvosi kamara

Nagyon sürgős intézkedésekre van szükség, mert jelenleg a betegek ellátása is veszélyben van – írták.

Nyílt levelet írt a honvédelmi miniszternek, az egészségügyért felelős miniszternek és a főpolgármesternek a Budapesti Orvosi Kamara a Honvédkórházban kialakult helyzet miatt. Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, augusztus végén a kórház 112 orvosa jelentette be, hogy nem túlórázik többet a sürgősségi osztályon. Augusztus utolsó napján dr. Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője beadta felmondását.

A Budapesti Orvosi Kamara nyílt levelében most arra kéri a felelős vezetőket, hogy

nagyon sürgős intézkedésekkel tegyék biztonságossá az adott egészségügyi szolgáltató működését, mert a jelenlegi megoldások sem a személyi, sem a tárgyi feltételeket nem biztosítják ahhoz, hogy orvosaink szakképesítésüknek megfelelő munkakörben, megfelelő személyi és tárgyi feltételek mellett végezzék felelősségteljes munkájukat, és ez a betegek ellátását is veszélyezteti.

Mint írják, véleményük szerint ezúttal nem lehet megoldás, hogy „a sürgősségi ellátáshoz szükséges szakképzettséggel és tapasztalattal, gyakorlattal nem rendelkező orvosokat más osztályok működésének a rovására átirányítsanak a sürgősségi ellátás érdekében”.

Fotó: Lakatos Péter, MTI

A levél szerint elsősorban az alábbi kérdésekben sürgető a megoldás:

  • a betegút szervezetlenségének megszüntetése, ami miatt sürgősségi ellátásra jelentkeznek olyan betegek, akiknek ellátása más betegutat igényel,
  • az aggódó hozzátartozók tájékoztatásának megszervezése,
  • az egészségügyi dokumentáció vezetésének megszervezése, korszerű adatrögzítési feltételek biztosításával,
  • megfelelő számú szakdolgozó és más kisegítő személyzet biztosítása,
  • az ellátandó betegszám meghatározása a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételekhez igazítottan.

Mint írják, megfelelő intézkedések nélkül az orvosokon csattan az ostor, nekik kell ugyanis viselniük az etikai és büntetőjogi felelősséget az ellátás biztonságáért, megfelelőségéért, és ők vannak kitéve a nyilvános, facebookos megaláztatásoknak is.

Kérem ne felejtsék el, hogy az orvos is ember, akinek hivatástudata magasabb szintű az átlagnál, de mivel emberéletekről kell döntenie, megérdemlik a megfelelő védelmet

– zárták a levelet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top