Egészség

Megszólalt az elbocsátott szívsebész egyik műtétre váró páciense

A beteg még mindig nem tudja, mikor műtik, vagy megműtik-e egyáltalán.

Exkluzív nyilatkozatot adott az ATV híradójának a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből elbocsátott szívsebész, Székely László egyik műtétre váró betege. A páciens egyike annak a három embernek, akiknek az operációjára már nem kerülhetett sor az orvos kirúgása miatt, és most sem tudja, hogy mikor műtik meg, vagy megműtik-e egyáltalán.

„Egyre veszélyesebb a tágulat, jó lenne vagy jó lett volna minél hamarább ezt a beavatkozást elvégezni, illetve legalább azt tudni, hogy mikor kerülök sorra – mondta a beteg, aki azt kérte, hogy az arcát ne mutassák a műsorban. – Idegőrlő ez a három hét, lassan az ember idegrendszerét teljesen felőrli, hogy semmit nem tud. Mással nem szeretném megműttetni magam, hisz ezt a speciális műtétsorozatot ő és csak ő tudná elvégezni.”

Fotó: Mohai Balázs / MTI

A híradóban szintén megszólaló Székely László ijesztőnek nevezte a páciens helyzetét. „A legrosszabb azoknak a helyzete, akik ilyen fajta érprotézisre várnak, tudván azt, hogy mi történt egy társukkal, aki várt erre a műtétre – utalt az orvos arra a szintén operációra váró betegre, aki október 4-én elhunyt. – Biztos, hogy katasztrofális élmény lehet megélni azt, hogy nem tudják, lesz-e, aki csinálja, mikor csinálja.”

Székely László az ATV-nek egyébként azt is elmondta, hogy újra műteni szeretne, mégpedig Magyarországon, mert nem akarja a szaktudását külföldre vinni. Ugyanakkor azt is hozzátette: ez nem rajta múlik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top