Egészség

Itt a röntgen és a CT jövője, amire várni sem kell majd

Az új technológia negyvenszer gyorsabb mint a jelenlegi eszközök, fejlesztői azt remélik tőle, hogy forradalmasíthatja a betegek ellátását és a kutatási projekteket is.

A kaliforniai UC Davis kutatói a sanghaji United Imaging Healthcare szakembereivel közösen hozták létre az EXPLORER nevű testszkennert, amely a röntgensugarakat alkalmazó komputertomográfiát (CT) és a pozitronemissziós tomográfiát (PET) kombinálja. Ez hétköznapi nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy a gép egyetlen szkenneléssel képes háromdimenziós képet alkotni a teljes emberi testről.

Az eszköz első prototípusát már 2016-ban bemutatták, akkor azonban még a méretbeli korlátok miatt legfeljebb főemlősöket lehetett vizsgálni a segítségével. Az első, embereken is használható gépet az idei év első felében mutatták be, a segítségével létrehozott felvételeket azonban csak most hozták nyilvánosságra.

„Elképesztő az a részletesség, amire képes az eszköz – írta Ramsey Badawi, a UC Davis nukleáris medicina osztályának vezetője az egyetem közleményében. – Olyan apróságokat is láthatunk a felvételeken, amelyekre az eddig használt PET-szkennerek nem képesek. Az külön lenyűgöző, ahogy a videókon látható a röntgenvizsgálathoz használt kontrasztanyag mozgása is, három dimenzióban. Jelenleg erre egyetlen hasonló eszköz sem képes.”

Az EXPLORER az elképesztő felbontású felvételeket ráadásul rendkívüli gyorsasággal készíti el: egy teljes testes felvételhez mindössze 20-30 másodpercre van szüksége, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy negyvenszer gyorsabb a jelenleg használt képalkotó berendezéseknél. Ez gyorsabb vizsgálatokat és alacsonyabb sugárterhelést jelent a páciensek számára. A jelenlegi PET-rendszerek csak sávokban képesek letapogatni az emberi test részleteit, így egy teljes vizsgálathoz akár 30-40 percre is szükség lehet, hogy egy nagyobb térbeli kép jöhessen létre. Ez azonban korlátozza az orvosok lehetőségeit, akik eddig nem tudták valós időben megnézni például a már említett kontrasztanyag mozgását.

Ezek a képek forradalmasíthatják az orvoslást (Fotó: UC Davis)

Az új eszközzel elvileg az is lehetővé válik, hogy a diagnoszták valós időben figyeljék, ahogy egy ember szervezetében a glükóz bekerül a tápcsatornából a vérkeringésbe. Bár az EXPLORER-nek még át kell esnie néhány teszten és a hosszadalmas engedélyeztetési eljárásokon is, Simon Cherry, az amerikai egyetem biomérnöki karának munkatársa szerint a gépek hamarosan világszerte megjelenhetnek a kórházakban és kutatóintézetekben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top