Egészség

A pirotechnikai eszközök veszélyeire figyelmeztetnek a rendőrök

Petárdát még szilveszterkor sem szabad használni!

A pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire figyelmeztetett a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat csütörtökön közös budapesti sajtótájékoztatójukon.

Povázsai Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti főosztálya rendészeti osztályának vezetője elmondta, az idén eddig 279 esetben indult pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos szabálysértési eljárás. A 2011-es kormányrendelet szerint a pirotechnikai termékek hanghatás, veszélyesség és hatóanyag alapján négy kategóriába sorolhatók: az első két osztályba tartozókat egész évben lehet forgalmazni, míg a hármas kategóriájúakat – a kijelölt üzletekben vagy az ideiglenes árusítóhelyeken – csak december 28-tól december 31-ig, felhasználni pedig december 31-én 18 órától január 1-jén reggel 6 óráig lehet.

Ezeket háztartásonként korlátozott mennyiségben, és csakis a kijelölt üzletekben vagy ideiglenes árusítóhelyeken lehet megvásárolni. Idén a rendőrség több mint 660 ideiglenes forgalmazási engedélyt adott ki az országban.

A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy petárdát még az ünnepi időszakban sem szabad használni, már a birtoklása is szabálysértésnek számít, 150 ezer forintos büntetés is kiszabható miatta.

MTI/Illyés Tibor

MTI/Illyés Tibor

Badonszki Csaba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzvédelmi főosztályvezető-helyettese elmondta, az elmúlt években a tűzesetek zömét elsősorban az okozta, hogy meggyulladt a pirotechnikai eszközök környezetében lévő növényzet vagy a közelben lévő épület teteje, esetleg erkélye.

Ezek elkerülésére figyelni kell a tárgyak egymástól, a növényzettől, az emberektől és az épületektől való távolságára, a rakéták irányára, és biztosítani kell az esetleges tűz oltására szolgáló vizet is.

Elmondta azt is, hogy egyre többen használnak pirotechnikai termékeket, de az ezekhez köthető tűzesetek száma nem nőtt jelentősen: tavaly december 31. és január 1. között tizenhat ilyen esethez kellett kivonulniuk a munkatársainak.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója elmondta, a legnagyobb veszélyt az illegálisan beszerzett vagy az otthon barkácsolt pirotechnikai eszközök jelentik, de a legálisan beszerzett termékeknél is be kell tartani a józan ész szabályait. Tavaly tizenöten szenvedtek pirotechnikai eszközöktől baleseteket, sokszor előfordult, hogy gyermekek vagy kiskorúak voltak az áldozatok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése