Egészség

5 trükk, amivel túlélheted a másnaposságot

Néhány egyszerű és klasszikus trükk másnaposság ellen.

1. Víz. Nagyon. Sok. Víz.

Ezt tényleg mindenki tudja, csak nem mindenki alkalmazza, pedig a hidratálás tényleg kulcsfontosságú, ha nem akarunk nehéz fejjel, émelygő gyomorral fetrengeni órákon át. A legjobb egyébként, ha követjük a két pia között egy pohár víz szabályt, de ha erről esetleg megfeledkeztél, akkor próbáld meg másnap pótolni a hiányzó vizet.

2. Aludjál, ne kelj fel!

Miután kicsit pótoltuk a vizet a testünkben, jobb, ha nem a kávéhoz nyúlunk, hanem visszafekszünk aludni. Minél többet sikerül aludni, annál jobb, mivel egy átivott éjszaka általában azzal jár, hogy nagyon hajnalban kerülünk ágyba, így a kialvatlanság is csak fokozza a másnapos tüneteket. Úgyhogy akkor is, ha amúgy verejtékben úszunk alvás közben, és forog velünk az ágy, míg a túlélésre koncentrálunk, próbáljunk meg álomba szenderülni. Egy-két óra, és a vízivással együtt már ettől a kettőtől sokkal jobban leszünk.

 

3. Mozdulj meg, de csak szép lassan!

Még mindig tartanak a viták azt illetően, hogy jó ötlet-e másnaposan sportolni, mozogni. Úgy tűnik, az igazság a két végpont között van, azaz ne elégedjünk meg a vízszintes helyzettel, de ne is próbáljunk maratonokat futni egy átmulatott éjszaka után. Állítólag egy lassú, ráérős séta sokat segít akkor is, ha azt az ágyban fekve lehetetlen elképzelni.

4. Kávét ne!

Másnaposan, két óra alvás után úgy érezheted, hogy csak egy vödör kávéval leszel képes végigcsinálni a napot. Ne csináld! Egy csésze kávé reggel még belefér, de próbálj ellenállni, mert a koffein annyira nem jó a másnapos szervezetednek.

5. Elő azt a kólát a jégről!

A kóla viszont már más kérdés. Még akkor is ajánlják hányáscsillapító hatása miatt, amikor a gyereket itthon elkapja a hányós vírus, pont ezért jó lesz másnaposságra is. Hidegen, belefacsarva egy citromot az igazi. Eredetileg a benne lévő kokacserje és foszfor az, ami segíti az emésztést, nyugtatja a gyomrot, bár kérdéses, hogy ma ezekből ténylegesen mennyit tartalmaz egy üvegnyi kóla. Tény azonban, hogy a háborgó gyomor megpihen a hatására, úgyhogy vessük be bátran.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top