Egészség

Emberi hülyeség miatt betegszik meg egy városnyi gyerek

Összeesküvéselmélet-hívők szabtak gátat az ivóvíz fluorozásának Alaszkában.

Az Egyesült Államokban az 1940-es évektől kezdve kezdtek fluort adagolni az ivóvízhez, hogy visszaszorítsák a fogszuvasodást. Az összeesküvéselmélet-gyárosok azonban az elmúlt évtizedek során tűzzel-vassal harcolnak a beavatkozás ellen. Néha egészen abszurd módon érvelnek ellene: vannak például olyanok, akik kommunista összeesküvést, tömeges elmekontroll-kísérletet látnak a fluorozásban, mások szerint pedig a fluorid rákkeltő. Bár ezeket a feltételezéseket semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá, a fluorozást ellenzők sok helyen mégis elérték, hogy beszüntessék a gyakorlatot.

Így történt Alaszka állam fővárosában, Juneau-ban is, ahol 2007-ben népszavazást tartottak az ügyben. A szavazást fogorvosok és „egyéb csoportok” több évig húzódó vitája előzte meg. A fluorozásellenesek végül azzal nyertek, hogy a fluorozás előnyei „bizonytalanok”. Most legalább az bizonyossá vált, milyen ártalmas lehet a fluorozás elhagyása.

Az anchorage-i Alaszkai Egyetem ugyanis készített egy tanulmányt, amelyben kimutatták, hogy a fluorozás elhagyásának következtében évente átlagosan eggyel több szuvas foguk lett a hatévesnél fiatalabb gyerekeknek.

Az elemzéshez a kutatók 2003-as és 2012-es adatokat elemeztek. Ebből kiderült, hogy a hatévesnél fiatalabb gyerekek esetében a korábbi éves 1,5 helyett a fluorozás megszüntetése után öt évvel már 2,5 fognál jelentek meg a szuvasodás tünetei.

Az idősebb gyerekeknél már kevésbé volt látványos a különbség, feltételezhetően azért, mert náluk már érezhető volt a korábbi fluorozás hatása.

A kutatók társadalombiztosítási adatok alapján azt is kimutatták, hogy a fogászati költségek átlagosan 28–111 százalék között emelkedtek, ami átlagosan több mint 300 dollárt (~85 ezer forintot) jelent, miközben a fluorozás úgymond fillérekbe kerül.

Magyarországon egyébként nem adnak fluort az ivóvízhez – emlékeztetett az Index.

(Index/Science Alert)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése