Persze az első utam nem a kórházba vezetett: először felkerekedtem, és elmentem oda, ahová már gyerekkorom óta nem tettem be a lábam: a körzeti fogorvosi rendelőbe, hátha… Szerencsére éppen ott volt még egy fogorvos, aki belenézett a számba, és széttárta a kezét, mert a bölcsességfogam gyulladt be, ami sosem bújt ki teljesen az ínyem alól, ehhez pedig szájsebész kell. Így aztán kaptam egy beutalót a János Kórház szájsebészetére, és december 27-én, csütörtökön délután kettőkor meg is jelentem ott, rettegve.
Az épületbe belépéskor figyelmeztető tábla fogadott: Vigyázat, omlásveszély! Nem törődve a vészhelyzettel, halált megvető bátorsággal besétáltam a rendelőbe, és jó félórás várakozás után be is hívtak. A nagyon kedves asszisztens elmagyarázta, hogy addig nem tudnak semmit sem csinálni a fogammal, amíg nincs a kezükben egy panorámaröntgen, amit viszont itt a kórházban nem tudok csináltatni, mert röntgent csak délelőtt csinálnak, délután nem. Sietve hozzátette, hogy egyébként ennek örüljek, mert az itteni felvétel minősége annyira vacak, hogy sokra nem mennének vele, szóval ha fáj a fogam, és szeretnék vele még ma csináltatni valamit, akkor menjek, és készíttessek valahol másutt egy felvételt, majd azzal jöjjek vissza. Kedvesen figyelmeztetett, hogy ma ügyeletesek, ezért az orvost bármikor elhívhatják a műtőbe, de elvileg este nyolcig itt vannak, szóval hajrá. Mindezt egyébként emberségesen, odafigyelve mondta, egyáltalán nem volt az az érzésem, hogy el akar küldeni, vagy nem akarnak ellátni. Így aztán felkerekedtem, és csináltattam egy panorámafelvételt, szerencsére gyorsan és gördülékenyen ment, és egy óra elteltével ismét ott ültem a málladozó váróban, akkor már teljesen egyedül.
És ez így is maradt mintegy két órán keresztül, hiszen a többi beteget már ellátták, új nem érkezett, viszont az orvost berendelték a műtőbe. A várakozás nem az erősségem, de tudtam, hogy ha ma nem húzzák ki a fogamat, akkor napokig szenvedek még vele, szóval vártam türelmesen, és reméltem, hogy időben visszatér az orvos, és a rendelés vége előtt még ki lehet operálni azt a fránya bölcsességfogat. Bíztam benne, hogy a röntgen nem mutat semmi olyat, ami ezt megakadályozhatná, és egy kicsit aggódtam is, hiszen még soha nem húzták ki egyetlen fogamat se.
Az asszisztensnő ismét nagyon kedves volt, kijött beszélgetni velem egy kicsit, megnyugtatott, hogy szuper doki fog ellátni, megígérte, hogy szól, amint látja, hogy mikor végez a műtőben, és egy kicsit beszélgettünk a munkájukról is. Kiderült, hogy nem véletlen az, hogy ennyire lepukkant a váró meg az épület, sőt az egész kórház, mert annyira nincsen semmire sem pénz. A feltétlenül szükséges eszközöket sokszor maguk az orvosok szokták megvásárolni, úgy, hogy összedobják rá az összeget saját zsebből. Elmondta azt is, hogy a csilivili magánrendelőkben is ugyanezek az orvosok dolgoznak, amikor nem itt a kórházban vannak beosztva, akkor magánpraxist folytatnak, és ne gondoljam azt, hogy azért, mert sok pénzt kérnek el a magánrendelők, attól jobb szakemberek vannak ott. Csak a kinézet meg a környezet más, és igen, ő is tudja, hogy bizalomgerjesztőbb egy szépen berendezett váró, és az új székek meg az eszközök, de nem ez a lényeg.
A bölcsességfogak eltávolítása elég kellemetlen beavatkozás. (Fotó: Getty Images)
Így aztán ücsörögtem ott fél hatig, amikor is megjött a doktornő, és behívott. Alaposan megnézte a röntgent, kaptam jó néhány fájdalomcsillapító injekciót, aztán pedig teljesen fájdalommentesen és profin megszabadított a gyulladt bölcsességfogamtól. Semmit sem éreztem, recsegett, ropogott, és több darabban jött ki, de túl voltam rajta. Az orvostól aztán teljes körű felvilágosítást kaptam arról, mit ehetek és mit nem, felírt fájdalomcsillapítót, és visszarendelt egy hét múlva varratszedésre. Bár a műtőből érkezett, este volt, és bizonyára el is fáradt, a lehető legkedvesebb volt velem, és igazán nem lehet egy rossz szavam sem.
Tehát túl a málladozó vakolton, az omlásveszélyen, a valóban riasztó körülményeken, profi szakemberek láttak el, és emberségesen, türelmesen bántak nemcsak velem, hanem az összes többi beteggel is. Pedig nyilván ők is szívesebben lettek volna egy modern, tündöklő rendelőben. Hálás köszönet nekik.
