nlc.hu
Egészség
Szívroham után 7 órát várt a szegedi betegszállítókra

Szívroham után 7 órát várt a szegedi betegszállítókra

Egy idős asszony a múlt héten kapott szívrohamot, kedden vizsgálatra ment, aztán egy örökkévalóságig várt, hogy hazavigyék.

Egy szegedi nőnek 7 órát kellett várnia a betegszállítókra, hogy hazavigyék. A nő egy héttel korábban kapott szívrohamot, és ahogy eszméletlenül elesett, eltört a bokája. Kedden reggel 9-re érkezett a szakrendelőbe, hogy ellenőrizzék a gipszét.

Miután végeztek a vizsgálattal, állítása szerint senki sem szólt többet hozzá. Ott ült délután 4-ig, mire megérkeztek a betegszállítók érte – írja a SzegedMa.

Nem kapott egy korty vizet se, és amikor az idős asszony vécére szeretett volna menni a törött bokájával, hiába kért járókeretet, azt mondták neki, hogy nem tudnak adni.

Szóltam a nővérnek, hogy WC-re kell mennem. Erre megrántotta a vállát, és továbbment. Úgy gondolom, hogy ez nem éppen emberi bánásmód

– mondta az asszony.

Délután 3-kor már a lánya is érdeklődött, miért nem vitték még haza. Neki telefonon azt mondták, hogy egy mentőt indítanak Gyuláról. Ugyanonnan, ahonnan a betegszállítót is várták. Végül 7 óra várakozás után vitték haza a nőt.

Az egyelőre nem derült ki, miért kellett hosszú órákig várnia az idős asszonynak, a rossz időjárás vagy a hanyagság állt a háttérben. A betegszállítók érdemben nem adtak felvilágosítást a lapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top