nlc.hu
Egészség
A gluténérzékenység sokkal kevesebb embert érint, mint gondolnánk!

A gluténérzékenység sokkal kevesebb embert érint, mint gondolnánk!

A táplálkozási szakértők egyre nagyobb százaléka figyelmeztet a „divatdiéták” veszélyeire. A kevés glutén például növelheti a szívroham esélyét.

Éppen a héten közöltünk átfogó interjút Fenyvesi Kata Zita dietetikussal, aki a különféle táplálkozási trendek – köztük a glutén elhagyásának – veszélyeire hívta fel a figyelmet. A szakember nincs egyedül ezzel, nemrég például a Harvard School of Public Health táplálkozástudománnyal foglalkozó szakértője, Walter Willett professzor, a Vice-nak nyilatkozva azt mondta: a gluténmentes étrend veszélyes divat, semmiféle tudományos bizonyíték nincs ugyanis pozitív hatásaira, kivéve a gluténallergia bizonyított megléte – például a cöliákia – esetén.

Ehhez képest, az NPD piackutatással foglalkozó cég adatai szerint az emberek körülbelül 30 százaléka keresi a gluténmentes élelmiszereket, nem véletlen, hogy mára ötmilliárd dolláros forgalmat lebonyolító iparággá nőtt az efféle termékek gyártása és forgalmazása.

Természetesen vannak olyanok, akiknél valóban beszélhetünk érzékenységről vagy gluténallergiáról, például a már említett cöliákiás betegek. Ez egy örökölhető autoimmun betegség, tünetei lehetnek hasi fájdalmak, de akár hányással járó görcsök is, de csupán nagyjából az emberiség mindössze egy százalékát érinti. Ez az arány pedig egy, a JAMA Internal Medicine szakfolyóiratban megjelent kutatás szerint stabilan tartja magát, magyarul nem nőtt meg a gluténérzékenyek aránya az elmúlt években.

Létezik úgynevezett nem cöliákiás gluténérzékenység (NCGS) is, amely a teljes népesség nagyjából öt százalékát érinti – ezt már Alessio Fasano, a Massachusetts General Hospital Center for Celiac Research and Treatment kutatóközpontjának igazgatója mondta. Az NCGS-ben szenvedő pácienseknél a glutén a cöliákiások tüneteihez hasonló szimptómákat idéz elő. Viszont, hogy ne legyen túl egyszerű a helyzet, a témával foglalkozó szakemberek egy része nincs meggyőződve arról, hogy az NCGS egyáltalán létező tünetegyüttes-e, jelenleg pedig egyelőre nincsenek megfelelő vizsgálati módszerek ennek kimutatására.

A glutén elhagyásával akár árthatunk is saját egészségünknek! (Fotó: iStockphoto)

Ez tehát annyit jelent, hogy minden harminc emberből legalább huszonnégy teljesen feleslegesen költi a pénzét gluténmentes termékekre, azzal ugyanis nemhogy jót tenne magával, de potenciálisan még saját egészségének is árthat vele. A cöliákia jelenlétéről egyszerű vérvétel segítségével meg lehet bizonyosodni.

Akármi is a valóság, a táplálkozástudománnyal foglalkozó kutatók körében egyetértés mutatkozik abban, hogy az emberek nagy része feleslegesen él gluténmentes étrenden. Sőt, a glutén elhagyása potenciálisan több problémát okozhat, mint amennyit megold.

„Azoknál, akiknél nem kimutatható a cöliákia jelenléte, viszont alacsony a gluténbevitel, magasabb a kettes típusú diabétesz rizikója” – figyelmeztetett Willis professzor, részben saját vizsgálati eredményeire is utalva. Egy másik, közelmúltban megjelent kutatási anyag pedig azt találta, hogy az egészséges felnőttek számára a glutén elhagyása a szívbetegségek megnövekedett rizikóját vonja maga után.

A szakember arra is rámutatott, hogy a gluténmentes trend miatt sokan elfordulnak a tápanyagokban és rostokban gazdag teljes kiőrlésű termékektől és kevésbé egészséges alternatívákat választanak. Arra pedig a cikk elején említett Fenyvesi Kata Zita hívta fel a figyelmet, hogy a gluténmentes termékekben gyakran túl sok a cukor és a zsír, ezért sem alkalmasak például fogyókúrázásra. Szintén Willis nézetét osztja többek között Joseph Murray gasztroenterológus, a világhírű amerikai Mayo Clinic professzora is.

A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy akármelyik irányzat szimpatikus valakinek, mielőtt nekiállnánk átrendezni az étrendünket, érdemes szakemberhez, de legalább a háziorvosunkhoz fordulni és kikérni a tanácsát. Aki pedig nem tapasztalja magán a cöliákia tüneteit, mindenképpen jobban jár, ha a változatos táplálkozásából nem hagyja el a glutént tartalmazó élelmiszereket sem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top