nlc.hu
Egészség
Hiába jár az állami támogatás, nem kap kocsit mozgássérült lánya szállítására

Hiába jár az állami támogatás, nem kap kocsit mozgássérült lánya szállítására

Most gyűjtést indítottak a megsegítésükre, te is segíthetsz!

Bozó Pálné Katalin kecskeméti nyugdíjas immár 36 éve gondozza segítség nélkül kerekesszékes, teljesen magatehetetlen lányát, Gabriellát, akivel egy kis szolgálati lakásban élnek, közös szobában – írja a Hírös.hu.

Gabriella 18 hónapos korában bénult le, miután a gyerekorvosnál megkapta a Sabin-cseppeket, és másnap reggel rohamot kapott. Tizenegy napon keresztül tartották kórházban, amikor pedig kiengedték, teljesen magatehetetlen volt. Hivatalosan sosem derült ki, mi okozta a bénulást, de bele kellett törődniük, hogy a kislány sosem áll majd lábra, és nem élhet önálló életet.

A mozgássérült Gabriella legnagyobb öröme eddig az volt, amikor édesanyjával kocsikázni mentek: mindenhová elkísérte őt, színházba, koncertekre is jártak. Egy éve azonban elvették tőlük a autót. Katalin 13 éven keresztül fizette a Skoda törlesztőrészleteit, szerény nyugdíjából azonban egy idő után nem telt törlesztésre. A bank további 2,4 milliót követelt, ezért végül elvették az autót.

Kinyílt a világ számára, egy éve azonban újra bezárult

– mondta Katalin. Gabriella az autó elvesztése óta szinte ki sem mozdult a lakásból, még a gyógytornára sem tudja elvinni az édesanyja.

Tavaly decemberben felcsillant a remény, amikor határozat érkezett a kormánytól, ami kimondta, hogy állami támogatásra jogosultak személygépkocsi beszerzésére. Ez a támogatás a vételár 60 százalékára vonatkozik, de legfeljebb 600 ezer forintot jelent. Ugyanakkor kikötés, hogy újnak nem minősülő, de legfeljebb ötéves kocsit szabad csak vásárolniuk.

Utóbbiról először nem is gondolták volna, hogy probléma lehet, nemsokára azonban kiderült, hogy ennyiért nem kapnak ilyen autót. Katalin a nyugdíjából legfeljebb 350 ezer forintot tud szánni az autóra, de öt használtautó-kereskedésben sem talált semmit.

Katalin úgy döntött, hogy a nyilvánossághoz fordul. Abban reménykedik, hátha akad olyan kereskedő, aki a történetüket meghallva segít neki.

A Hírös.hu oldalán adománygyűjtés is indult. Ha te is szeretnél adakozni, a 11773322-01088900 (Bozó Pálné) számlaszámon teheted meg. Ha kereskedőként segítenél, a Hírös szerkesztőségénél tudsz jelentkezni!

Hiába a támogatás, nem kap kocsit sérült lánya szállítására | HIROS.HU

36 éve gondozza teljesen magatehetetlen lányát Bozó Pálné. A kecskeméti nyugdíjas hölgy jogosult lenne támogatásra, hogy autót vásároljanak, úgy tűnik azonban, hiába. Pedig kocsi nélkül gyógytornára sem tudja vinni a másfél évesen megbénult Gabriellát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top