nlc.hu
Egészség
Különleges játékbabákat készít a fogyatékkal élő gyerekeknek egy nő

Különleges játékbabákat készít a fogyatékkal élő gyerekeknek egy nő

Minden gyerek megérdemel egy olyan babát, amiben saját magát láthatja viszont.

Az amerikai Amy Jandrisevits gyerekkora óta gyűjti a babákat, néhány éve pedig már készíti is. Szociális asszisztensként dolgozott egy gyermekonkológián, amikor ráébredt, hogy a fogyatékkal élő, illetve a súlyos, illetve ritka betegségekkel küzdő gyerekeknek szükségük lenne olyan játékbabákra, melyekben önmagukat látják viszont.

A nő minden egyes babát egyedileg készít el, úgy, hogy az a lehető legjobban hasonlítson a leendő tulajdonosára, legyen az illető gyerek akár például végtaghiányos, látássérült vagy bőrbeteg. Egy dolog azonban közös az összes babájában: mindegyik mosolyog.

Általában a szülők vagy gondozók vásárolják a gyerekeknek a babákat, melyek darabja 100 dollárba, vagyis 28 ezer forintba kerül. Amy azonban azok számára is talál megoldást, akik nem engedhetik meg maguknak ezt az összeget.

„Ez nem csupán üzlet. Ez jótett” – mondja Amy Jandrisevits.
via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top