nlc.hu
Egészség
44 óra után került elő a két kislány, akik elcsatangoltak a medvékkel teli erdőben

44 óra után került elő a két kislány, akik elcsatangoltak a medvékkel teli erdőben

A helyi hatóságok szerint ez kisebbfajta csoda.

Negyvennégy óra után kimerülten, de épségben előkerült Észak-Kaliforniában két kislány, akik még pénteken tűntek el otthonról. A 8 éves Leia Carrico és 5 éves kishúga, Caroline a házukhoz közeli erdőben tévedtek el, amikor egy szarvascsapást követtek. A kislányok nagyon szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen az erdőben medvék is élnek – írja a The Sun.

A testvérpárt már pénteken lekezdték keresni a hatóságok. Szombatra a rendőrség, a tűzoltóság és az önkéntesek mellett az amerikai parti őrség és a nemzeti gárda is csatlakozott a kutatáshoz. Végül a gumicsizmáik nyomait és müzliszeleteik csomagolópapírjait követve találtak rájuk vasárnap, alig több mint 2 kilométerre az otthonuktól.

A hatóságok szerint a kislányok legalábbis részben annak köszönhetik a túlélésüket, hogy részt vettek egy helyi ifjúsági klub túlélőkiképzésén.

Ez egy valóságos csoda. Ez egy nagyon vad vidék, nagyon szélsőséges környezet. Az, hogy 44 órán keresztül teljesen egyedül voltak, és nem esett bajuk, egyszerűen lenyűgöző

– mondta William Honsal, a helyi seriff.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top