Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Egészség

Tudományos áttörés: 12 év után sikerült meggyógyítani még egy AIDS-es beteget

Több hasonlóság van a 2007-es és a mostani eset között.

A betegség történetében másodszor is sikerült kigyógyítani valakit az AIDS tünetegyüttest okozó HIV-vírusból. A tudósok 12 éve próbálkoztak azzal, hogy megismételjék az eljárást, amely 12 évvel ezelőtt egy HIV-fertőzött beteg teljes gyógyulásához vezetett. Most úgy tűnik, sikerrel jártak: egy „londoni beteg” néven emlegetett pácienst is meggyógyítottak, így bizonyították, hogy a kezelés sikere reprodukálható, a gyógyulás pedig nehéz, de nem lehetetlen – írja a hvg.hu.

A kutatók kedden, a Nature című szaklapban megjelent tanulmányban írtak a tudományos áttörésről, illetve egy Seattle-ben rendezendő virológiai konferencián is beszámolnak a részletekről. A két tünetmentes (vagy óvatosan mondhatjuk úgy is: gyógyult) betegben közös, hogy mindketten csontvelő-transzplantációt kaptak, amellyel az orvosok a páciensek daganatos megbetegedését akarták kezelni, ám végül az átültetés miatt a beteg HIV-fertőzöttsége is eltűnt.

A felfedezés kissé ellentmondásos, mivel a HIV-fertőzés kordában tartására ma már léteznek viszonylag hatékony gyógyszerek, a csontvelő-transzplantáció azonban nagyon kockázatos beavatkozás, akár évekig tartó mellékhatásokkal. A felfedezés mégis iránymutató lehet a kutatók számára.

A „londoni beteg” névtelenül nyilatkozott a New York Times-nak. Mint mondta, szürreális érzés volt, amikor közölték vele, hogy rákos megbetegedéséből és a HIV-fertőzéséből is kigyógyíthatják.

Kiemelt kép: iStock

Címlap

top