Tetanuszos lett egy 6 éves oregoni kisfiú, aki oltásellenes szülei miatt nem kapta meg a megfelelő védőoltást – írja a New York Times.
A fiú éppen szülei tanyáján játszott, amikor véletlenül megkarcolta a homlokát. Hat nappal később riasztó tüneteket kezdett produkálni: például rángani kezdett az állkapcsa, nehezen vette a levegőt, és görcsrohamai lettek.
A szülők azonnal kórházba vitték a gyereket, ahol kiderült, hogy korábban semmilyen védőoltást nem kapott, és az apró kis sérülés következtében tetanuszos lett. A lap szerint Oregon államában 30 éve ez volt az első eset, hogy egy gyerek elkapta ezt a betegséget.
Mindez még 2017-ben történt, és örömmel jelenthetjük, hogy a kisfiú azóta felépült, de ennek megvolt az ára: a gyerek nem kevesebb, mint 57 napot töltött a kórházban, ebből több hetet lélegeztetőgépen. Mivel a kisfiú fájdalmas görcseit a legapróbb ingerek is kiválthatták, orvosai elsötétítették a szobáját, füldugókat tettek a fülébe, s még így is csak suttogva beszéltek mellette. Kórházi tartózkodása után 17 napot töltött egy rehabilitációs központban, s csak ez után épült fel teljesen. A kezelésért a szülőknek végül több mint 800 ezer dollárt (vagyis nagyjából 225 millió forintot!) kellett fizetniük.
A kórház egyik orvosa, dr. Judith A. Guzman-Cottrill azt nyilatkozta, nem gondolta volna, hogy valaha találkozik még ezzel a betegséggel az Egyesült Államokban. Hozzátette: borzalmas volt azt nézniük, ahogyan a kisfiú szenved. Most azt szeretnék, ha az esettel minél több ember figyelmét felhívhatnák az oltásellenesség veszélyeire.
Amikor az ember látja, hogyan szenved valaki ettől a betegségről, azonnal megérti, miért van szükség a védőoltásokra. Ilyesminek egyszerűen nem szabadna megtörténnie ebben az országban
– mondta Guzman-Cottrill.
Az oltásellenesség egyébként továbbra is nagyon „népszerű” az Egyesült Államokban. A szakértők szerint ráadásul nemcsak a saját gyermekeik életét kockáztatják az oltásellenes szülők, de a járványok kitörésének veszélyét is növelik. Az Egészségügyi Világszervezet az oltásellenességet is megnevezte a világ népességének egészségét fenyegető 10 legnagyobb veszélyforrás között.
Kiemelt képünk illusztráció (iStock)