Rendszeresen keveredek nagyon kínos szituációkba, vagy azért mert valakit nem ismerek fel, akivel már sokszor találkoztam, vagy azért, mert idegenekben vélem felfedezni az ismerőseimet, meg is szólítom őket.
A prozopagnózia, vagyis arcvakság úgy tűnik sokkal gyakoribb betegség, mint azt korábban gondolták, a felnőttek akár 2,5 százaléka is szenvedhet benne. A prozopagnózia kifejezés a görög prosopon (arc) és az agnosia (nem ismerni) szavak összekapcsolásával született. Az érintettekről biztos számot azért sem könnyű mondani, mert sokan az intelligenciájukkal képesek ellensúlyozni a tüneteiket, vagyis hang, mozgás, különleges frizura vagy más ismertetőjegyek alapján azonosítják az embereket. A betegségnek létezik enyhe változata és olyan súlyos is, amikor a beteg önmagát sem képes felismerni, sem a tükörben, sem fényképen.
A belváros összes kapuját megismerem
Nekem az épületek a barátaim, nem az emberi arcok. A belső kerületek szinte összes kapuját felismerem fotóról, sőt, arra is képes vagyok, hogy emlékezetből rendezzem sorba őket, akkor is, ha nem látom rajtuk a házszámot. Amikor pár éve több ezer budapesti utcafotó került fel a Fortepan oldalára, hatalmas élmény volt, hogy a több évtizeddel ezelőtti képeket is az első pillanatban beazonosítottam, hol készültek.
Teljesen felesleges adatokkal tele a fejem, kívülről fújom az általános iskolai osztálytársaim vezetékes telefonszámát a születésnapjukkal együtt, pedig harminc éve nem találkoztunk, de ha összefutnánk az utcán, bután néznék rájuk, amíg be nem mutatkoznak.
Kétségtelen, hogy ha egy társaságban elmesélem a legdurvább arcvak sztorijaimat, mindig megbocsátanak azok is, akiket pár perccel azelőtt még megbántottam, amiért nem tudtam a nevüket, és fogalmam sem volt, hogy találkoztunk-e már valaha, pedig egy cégnél dolgozunk, csak ő második emeleten, de naponta többször összefutunk.
Az arcvakság Magyarországon 250.000 embert is érinthet
Small talk a megoldás
Vannak sorstársaim, akik egészen profi szintre emelték a beszélgetés tudományát olyanokkal, akikről egyértelműen tudniuk kellene, hogy kicsodák. Szerintük a hogy vagy és az ezer éve nem láttalak általában működik, főleg ha az utóbbi után még egy kacsintást is megengedek maguknak, arra az esetre, ha esetleg ma már mégis összefutottak volna valahol.
Innen már könnyű nyerni, aki igazán ügyes, pár mondattal olyan irányba tudja terelni a beszélgetést, hogy a megtévesztett ismerős soha nem jön rá, hogy fogalmunk sincs, kivel álltunk szóba. Legalkalmasabbak az aktuális sztárpletykák vagy a divat és az időjárás kibeszélése. Sajnos én nem vagyok ilyen profi, rettenetesen zavarba tudok jönni, ha valaki ismer engem, nekem pedig fogalmam sincs róla, hogy ki ő.
Néha azért még önmagamat is képes vagyok szórakoztatni. Egyik este például közösen néztünk egy műsort a szüleimmel a tévében, közben vacsoráztunk, és beszélgettünk, úgyhogy teljesen azért nem tudtam odafigyelni. Két párról szólt, akiknek egy kertész segített rendbe tenni a kertjüket, hol az egyik családot mutatva, hol a másikat. Én egészen a műsor végéig meg voltam győződve róla, hogy csak egy család szerepel a műsorban, de a nő időközben új frizurát csináltatott magának, ami sokkal jobban állt neki, mint az előző. A férjeket tökéletesen egyformának találtam.
A jellegzetes smink, vagy frizura sokat segíthet! (fotó: pexels.com)
Egy vadidegent megpuszilni talán mégse kellene
De egy régi Leonardo DiCaprio filmet is végig tudtam úgy nézni, hogy végig azon gondolkoztam, hogy ez valóban a híres színész, vagy csak valaki, aki hasonlít rá, de persze megkérdezni nem mertem, nevettek már rajtam eleget a családban.
Húsz éve nem képesek elfelejteni a történetet, amikor majdnem miattam szakított két ismeretlen a hipermarketben, de végül megszántam őket, és tisztáztam a helyzetet. Úgy kezdődött, hogy láttam ahogy a fölöttünk lakó szomszéd jön velünk szembe, akivel nagyon jóban voltunk. Az egyáltalán nem zavart, hogy sem a kisgyerek, sem a nő nem ugyanaz, akivel különben látni szoktam, vagyis a felesége és a gyereke. Örültem, hogy messziről felismertem, és hogy végre én köszönhetek rá. Már messziről integettem neki, és persze szélesen mosolyogtam is mellé. Amikor pár lépésről megláttam döbbent arcát, mert fogalma se volt róla, hogy ki vagyok, akkor egyszerűen abbahagytam az integetést, felvettem a pókerarcot, és elsétáltam mellettük.
Még hallottam, ahogy a féltékeny felesége kérdőre vonja, hogy ki is volt ez, és nem hisz a férjenek, hiába állítja, hogy soha nem látott. Pár perccel később bent a gondolák között is megláttam őket, rajtam veszekedtek. Annyira megsajnáltam őket, hogy odamentem, és elmeséltem a nőnek az igazságot. Úgy tűnt, hitt nekem.
Előfordult már az is, hogy megpusziltam egy férfit, miután nagyon lelkesen rám köszönt. Mai napig nem tudom, miért tettem ezt, de akkor és ott ez tűnt a legjobb megoldásnak. A reakciója mégis hűvös és távolságtartó volt, majd elárulta, hogy ő a hűtőszerelő, aki két hete megjavította a fagyasztónkat.
A férjem szerencsére jól szórakozik rajtam, és őt különben is fel szoktam ismerni, különösen otthon a lakásunkban.
Brad Pitt és Nyáry Krisztián is
Három éve Brad Pitt árulta el magáról, hogy diagnosztizált arcvakságban szenved, és szeretné megelőzni a pletykákat miszerint menthetetlen bunkó lenne. „Nem vagyok seggfej, csak nem ismerem fel az embereket” – mesélte.
De Nyáry Krisztián is a Facebookon szabadkozott, amiért nem ismert fel valakit. A szerző azt állítja magáról, hogy csak 8-10 találkozás után rögzül benne valakinek az arca, és csak akkor képes felismerni másokat.
Dr. Simon Zsófia Eszter Gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos szerint, ha azt gyanítjuk, hogy esetleg propagnóziában szenvedünk, érdemes elvégezni magunkon egy ingyenes online tesztet. Ha az eredmény nyugtalanító, akkor keressünk fel egy neurológust vagy egy pszichiátert, hogy az esetleges más betegségeket kiszűrje, és mindenképp olvassuk el Oliver Sacks A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét című könyvét, hogy ne érezzük magunkat egyedül.
