Ugye veled is előfordult már, hogy egy közönséges megfázás során rágugliztál a tüneteidre, majd néhány gyanútlan kattintás után kiderült, hogy halálos beteg vagy és, szűk két heted lehet még hátra – ha szerencséd van? Ha az ilyen és ehhez hasonló „webkórképeket” komolyan is veszed, akkor nekünk is van egy diagnózisunk a számodra:
alighanem cyberchonder vagy.
Közhely, hogy az internet térnyerése legalább annyi szempontból megbonyolította az életünket, mint ahányból könnyebbé tette. Kiválóan szemlélteti ezt a problémát, hogy amint elérhetővé váltak a neten a különböző egészségügyi tünetkeresők, ugrásszerűen megnőtt a képzelt betegek száma.
A cyberchondria alatt lényegében a téves internetes öndiagnosztizálás okozta szorongást értjük. Azt a jelenséget, amikor egyre több időt töltünk a különféle egészségügyi portálok böngészésével, a megfelelő szaktudás hiányában azonban félreértelmezzük a saját tüneteinket, s egy idő után – a hipochonderekhez hasonlóan – rögeszmésen félni kezdünk tőle, hogy valamilyen súlyos, sőt életveszélyes betegségünk van.
iStock
Az új keletű jelenség káros hatásairól az elmúlt bő évtized során számos tanulmány született, s ezek alapján kijelenthető, hogy évről évre egyre több ember nevezhető cyberchondernek. Döbbenetes, de egy tanulmány szerint a jelenség évente 420 millió fontos (vagyis csaknem 155 milliárd forintos) kárt okozott a brit egészségügynek.
Nem túl megnyugtató adalék, hogy a legtöbb cyberchonder éppen a tanult, diplomás fiatalok közül kerül ki, akikről alapvetően azt feltételezhetnénk, hogy legalább a keresőszolgáltatásokat magabiztosan használják. A cyberchondria térhódítása ugyanakkor éppen arra a tényre mutat rá, hogy – mint látni fogjuk – sokan még a Google-t sem tudják megfelelően használni.
A csuklástól az agytumorig, két kattintásból
Nem kell mélyen beleásnunk magunkat a témába ahhoz, hogy lássuk, miért is olyan veszélyes a modern kori hipochondria. Az első és legfontosabb ok, hogy hiába áll rendelkezésünkre az interneten a világ összes tudása, ha nincsenek egészségügyi ismereteink, vagy egyszerűen csak nem vagyunk elég tapasztalt internetezők, a legnagyobb valószínűség szerint nem fogunk tudni különbséget tenni a megbízható és a téves információkat tartalmazó források között.
Márpedig a tapasztalat azt mutatja, hogy néhány kattintás után még a legártalmatlanabb tünetekkel is eljuthatunk egészen súlyos kórképekig is. Az RTL Klub a napokban például azt mutatta meg, hogy a fejfájásra keresve egy tünetkereső a migrén után egyből egy trópusi betegséget dob ki, de a visszatérő csuklástól is egészen hamar eljuthatunk a szívburokgyulladáson és a májmegnagyobbodáson keresztül egészen az agytumorig (mindez arra is rámutat, hogy nem feltétlenül a nagyobb valószínűséggel előforduló betegségek jelennek meg a keresési oldal tetején, hiába gondolhatnánk joggal így).
A cyberchonder az öndiagnózis után két dolgot tehet: jobb esetben elmegy az orvoshoz a tünetekkel, rosszabb esetben öngyógyításba kezd. Utóbbi veszélyeit talán nem kell külön hangsúlyoznunk, ám akkor sem feltétlenül ér véget a történet, ha a nagybeteg útja egyből a rendelőbe vezet. Sokan ugyanis már kész diagnózissal állítanak be a háziorvoshoz, és bizonyos esetben az sem nyugtatja meg őket, amikor az orvos megcáfolja az interneten olvasottakat. Ilyenkor gyakori, hogy a beteg újabb és újabb vizsgálatokat vesz igénybe, hiszen biztos benne, hogy félrediagnosztizálták (ami nagyon komoly terheket róhat az egészségügyre, mint ahogyan arra fentebb már utaltunk). Mindez nemcsak további szorongásokhoz vezethet, de a rendelőben is feszültséget okozhat, az orvosok ugyanis – érthető módon – nem repesnek az örömtől, hogy a Google-lal kell versenyezniük a betegek bizalmáért.
Az állandó félelem a betegségektől természetesen kevésbé extrém esetekben is súlyos szorongást okozhat, arról nem is beszélve, hogy a képzelt betegek pszichés tüneteket is produkálhatnak. Sokszor ezenfelül az is előfordul, hogy az ember „rászokik” az egészségügyi oldalak bújására, és a végén már a legköznapibb tünetek miatt is képes pánikba esni.
iStock
5 jel, hogy te is cyberchonder lehetsz
1. Órákat töltesz azzal, hogy tünetek után olvasgatsz az interneten.
2. Attól félsz, hogy több súlyos betegséged is lehet.
3. Volt olyan nap, hogy háromszor-négyszer is leellenőrizted a tüneteidet.
4. Az online keresésektől csak még erősebbé válik a szorongásod.
5. Az egészségi állapotod valójában stabil.
(forrás: Psychology Today)
Megrögzött „kényszerguglizók”
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai intézete az elmúlt napokban jelentette be, hogy egy nemzetközi kutatás részeként Dr. Reinhardt Melinda vezetésével országos felmérést készítenek a témában. Az egyetem kutatói arra kíváncsiak, mennyire elterjedt a jelenség hazánkban: kérdőívükben többek között azt kérdezik meg a résztvevőktől, hogy ki milyen gyakran keres rá vélt vagy valós betegségeikre, illetve mennyire esnek pánikba, amikor a tünetek súlyos betegségekkel mutatnak hasonlóságot.
Ha te is kitöltenéd a kérdőívet, kattints erre a linkre!
A hír kapcsán „minifelmérést” végeztem az ismerőseim körében. Bár jómagam inkább kerülöm a tünetkereső portálokat (túlságosan ismerem magam ahhoz, hogy tudjam: nem lenne szép vége ennek a történetnek), sok olyan megrögzött kényszerguglizó van az ismeretségi körömben, akire azonnal ráismertem az ELTE kérdőívét böngészve.
Barátaim válaszaiból egy dolog azonnal világosan kiderült: nagyon is tisztában vannak vele, mennyire rossz hatással van rájuk a tünetkeresőzés, akaratlanul is az okostelefon után nyúlnak azonban, amikor valamilyen szokatlan testi tünetet produkálnak.
Szintén közös volt bennük, hogy a nagyobb hazai egészségügyi portálok mellett (HáziPatika, WEBBeteg) vaktában is szoktak guglizni, ilyenkor pedig minden szembejövő linkre rákattintanak, ami számukra – abban az adott pillanatban – relevánsnak tűnik, majd a találatok összehasonlítása alapján próbálják meg kibogarászni, mi is lehet tulajdonképpen a bajuk. Az egyik interjúalanyom azt mondta: ezek után akkor megy el az orvoshoz, ha nem talál megnyugtató magyarázatot a tüneteire.
Ezen felül még egy fontos ponton egyezést mutattak a válaszok: mindannyiukkal előfordult már többször is, hogy a legrosszabbra következtettek, azaz egy-egy internetes keresés hatására valamilyen súlyos betegséget képzeltek be maguknak.
iStock
Persze az is elgondolkodtató lehet, milyen körülmények vezetnek a cyberchondria kialakulásához. Az egyik interjúalanyom, egy huszonéves, egyetemet végzett nő azután „kapott rá” az internetes keresésekre, hogy orvosai pajzsmirigy-alulműködést állapítottak meg nála, ám az állapota nem javult a gyógyszerkezelés hatására. Amikor több orvossal is megnézette magát, kiderült, hogy a szakemberek szinte semmiben nem értenek egyet az állapotát illetően: még az a gyanú is felmerült, hogy egyszerűen félrekezelték. Az ekkor kialakult általános bizalmatlanság vezetett ahhoz, hogy végül az internethez fordult segítségért, aminek hatására pedig egyre inkább az alternatív kezelések irányába fordult.
Némiképp ugyanakkor megnyugtató, hogy ő sem vesztette el teljesen az orvosokba vetett hitét, és ha látja, hogy az adott szakember odaadással végzi a munkáját, akkor hitelt ad a szavának. Ilyenkor egy-egy internetes diagnózisról is le tudják beszélni:
Volt már, hogy rákérdeztem, nem lehetséges-e hogy zsírmájam van. Konkrétan nem mondtam el, hogy az interneten kutattam erről. Egyébként egy ismerősöm ültette a bogarat a fülembe ezzel kapcsolatban. De az orvos megnyugtatott, hogy nem ez a problémám, mert a többi vérvételi eredmény alapján minden rendben van. Engem akkor tud megnyugtatni egy orvos, ha el is magyarázza, miért alaptalan a félelem, és nem rendezi le azzal, hogy így van, és kész.
