nlc.hu
Egészség
Több mint 8 ezer szülő nem kérte lányának az ingyenes HPV elleni védőoltást

Több mint 8 ezer szülő nem kérte lányának az ingyenes HPV elleni védőoltást

Pedig a méhnyakrák vezető halálok Magyarországon.

A méhnyakrák vezető haláloknak számít Magyarországon: a mellrák után ez a második leggyakoribb nemi szervi daganat. Ennek ellenére a 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának. Tavaly még 10 ezer szülő mondott nemet az ingyenes vakcinára – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adataira hivatkozva a Világgazdaság.

A korábbi évekhez képest ugyanakkor javultak a HPV-átoltottsági adatok hazánkban: az idei tanévben már 78 százalék volt az arány, míg a korábbiakban csupán 74-75 százalék.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai szerint a HPV elleni oltási kampányokat bevezető európai országok között az átoltottság eléri a 75 százalékot. A kormány a 2020-ig 3,4 milliárd forintot költ a lányok HPV-oltására.

Kiemelt kép: Kovács Tamás/MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top