Ha körülnézünk a családon belül vagy a barátok, ismerősök között, bizonyára találunk olyat, aki krónikus betegségben szenved. Annyira általános, hogy talán meg is szoktuk, hogy valakinek magas a vérnyomása, vagy épp allergiája van, és nem is gondolunk bele, hogy az illető életében a betegség és az azzal járó életforma mekkora stressz. Sőt, sokszor maga a beteg sem tudatosítja, hogy nem csupán a betegséggel kell szembenéznie, hanem például az életkörülmények, a test megváltozásával, a baráti kapcsolatok minőségének átalakulásával is. Vagyis a betegség miatt számos új stresszfaktor lép be az életébe. Ha pedig nem találja meg a megfelelő módját annak, hogyan tudja kezelni a feszültséget, kiiktatni azt az életéből, vagy elviselhető szintre csökkenteni, akkor a stressz csak tovább rontja az állapotát, így egy ördögi kör alakul ki.
Mi a krónikus betegség?
Azt nevezzük krónikus betegségnek, ami évtizedekig vagy élethosszig elhúzódik, nem gyógyítható teljes mértékben, és általában hullámzó lefolyású. Ez utóbbi azt jelenti, hogy hónapokig vagy akár hosszú évekig tartó nyugalmi időszakok után a tünetek újból jelentkeznek. Vagyis a beteg állapota hol romlik, hol javul vagy legalábbis stagnál. A krónikus betegségek egy másik fontos jellemzője, hogy a gyógyuláshoz jelentős életmódbeli váltásra van szükség. A krónikus betegségek közé tartozik például a diabétesz, a rák, a sclerosis multiplex, a magas vérnyomás, az allergia, a pikkelysömör, az endometriózis, a Chron-betegség, az irritábilis bél szindróma és különféle mozgásszervi betegségek is.
A krónikus betegségek sajnos annyira gyakoriak mostani világunkban, hogy az egészségügyi világszervezet (WHO) 2019-ben tíz területre fókuszál, amelyek közül az egyik a nem fertőző krónikus betegségek. Ugyanis ez utóbbiak – például a diabétesz, a rák, a szívbetegségek – felelősek a halálozások 70%-áért világszerte.
Egy iskolaorvos mutatja a gyerekeknek, hogyan kell használni a vércukormérőt (Fotó: Profimedia, Zuma Press)
Muszáj tudomásul venni a betegséget!
Anikót (36) sclerosis multiplexszel diagnosztizálták fél évvel ezelőtt. „Hónapokig jártam vizsgálatokra, míg ki nem derítették, hogy mi pontosan a bajom. Az az időszak volt a legrosszabb, állandóan nyugtalan voltam, de
amikor az orvosi szakvéleményt megkaptam, akkor pánikoltam igazán. Nem tudtam, hogy a betegségem halálos-e, vagy sem, mi várható pontosan, és a mai napig sem tudom.
Azóta, mióta elmondták, hogy sclerosisos vagyok, kialakult egy betegségfóbiám. Bármi kisebb bajom van, lehet az egy sima nátha, egyből arra gondolok, hogy az biztosan egy új betegség, amibe bele fogok halni. A saját gondolataimba bonyolódok ilyenkor bele, levert, szomorú, enyhén depressziós leszek. Ez néhanapján fordul elő, amúgy egyáltalán nem foglalkozom a betegségemmel. Sokszor úgy teszek, mintha nem létezne.”
Hanuderné Tamaska Tünde klinikai szakpszichológus szerint nem jó, ha úgy teszünk, mintha nem vennénk a betegségről tudomást. „Az az optimális, ha valaki tisztában van a betegségével: nem túlozza el, de azért foglalkozik vele. Illetve, ha a szükségesnél jobban engedjük ráesni a fókuszt, az is akadályozó tényező lehet. A betegség tényének elfogadása és az aktuális állapotunkhoz igazított segítségkérés vezet a reális és hatékony megküzdéshez, a betegségünkkel való elfogadható színvonalú együttéléshez.”
Krízisállapot és másodlagos stressz
A krónikus betegség egy krízisállapotnak tekinthető: mindenki számára egyértelmű, hogy maga a betegség egy stresszforrás. Sajnos, az érintettek és a családtagok gyakran elfelejtik, hogy a betegség következményei még több stresszt hoznak a beteg életébe, ami pedig tovább rontja az illető állapotát. A jó hír, hogy meg lehet és meg is kell tanulni, hogyan lehet megküzdeni ezzel a másodlagos stresszel.
Míg egy rövid távú betegségnél kiszámítható, hogy mi fog történni, addig a krónikus betegségnél a hosszan tartó bizonytalanságra kell felkészülni, és ennek megfelelő megküzdési mechanizmusokat kell elsajátítani.
Hanuderné Tamaska Tünde klinikai szakpszichológus elmondta, mindez azért kulcsfontosságú, mert „nem a betegség objektív súlyosságától függ, ki mennyire érzi magát jól, hanem a saját állapotának szubjektív megítélése befolyásolja a jó közérzetét. „Minden betegségnek van egy objektív jellemzője, például az, hogy milyen állapotban van a test, milyen gyógyszert kell szedni stb. De az, hogy valaki hogyan érzi magát, az attól függ, hogyan látja a betegségét, az életét, hogyan értékeli az eseményeket. Ha pozitívabb színben látja az életét, a közérzete is jobb lesz. Ehhez a betegnek tudatosítani kell a stresszforrásokat, és meg kell tanulnia megküzdenie velük.”
A megváltozott életkörülmények másodlagos stresszforrások
A betegség megléte mellett külön feszültséggel járhatnak az orvosi vizsgálatok, a megváltozott külső megjelenés, testkép, ráadásul a szociális kapcsolatok is átalakulhatnak. Egy új helyzethez kell alkalmazkodni a betegnek, ennek pedig számos olyan velejárója van, ami pluszstresszel jár.
A betegnek problémát okozhat, hogy vajon tud-e annyit keresni, hogy az eddigi életszínvonalát fenntartsa. Tud-e továbbra is teljes munkaidőben dolgozni? Tud-e ugyanúgy mozogni? Gondoljunk bele, ha valaki, tegyük fel, sziklát mászott a szabadidejében, de a betegség miatt nem tudja folytatnia a hobbiját, akkor az egyik fő örömforrása szűnik meg.
Ráadásul, ha valakinek abba kell hagynia a kedvenc szabadidős tevékenységét, azáltal egy baráti társaságból is kieshet. Ugyanúgy, ha valaki a betegsége miatt sok időt tölt otthon táppénzen, akkor kimarad a munkahelyi formális és informális történésekből, és ez szintén kihatással van a szociális kapcsolataira.”
Inzulinpumpával is lehet teljes életet élni (Fotó: Profimedia, SIPA USA)
Nem elég a diagnózis, a megváltozott körülmények miatt a betegek általában pszichésen egyre rosszabbul lesznek. Általában elvesztik a stabilitást, gyakori a düh, a bűntudat, a szorongás és halálfélelem érzése.
Az egyik legerősebb stresszforrás a kiszolgáltatottság, tehetetlenség és a bizonytalanság érzése.
Pisti (42) így beszél erről: „Soha semmi bajom nem volt, aztán körülbelül fél éve allergiás lettem, nem ihatok tejet és nem ehetek tejtermékeket. Ez lehet, hogy kívülről nem számít nagy problémának, de nekem felfordult az egész életem. Magas beosztásban dolgozom, és az üzleti vacsorákon egyenesen kínos, hogy azt kell néznem, mit ehetek, és mit nem. A családom is másképp étkezik azóta, a feleségemnek is másképp kell főznie.
Úgy érzem, hogy nem vagyok teljes értékű ember, hogy problémát okozok másnak, dühös is vagyok magamra, hogy gyenge a testem.
Őszintén szólva szégyellem, kevésbé érzem magam erősnek és férfiasnak. Sokkal frusztráltabban élek, mióta kiderül, hogy allergiás vagyok. Az egész betegség hozott egy pluszstresszt az életembe, de ami a legidegesítőbb, hogy semmit nem tudok ellene tenni, és lehet, soha nem múlik el.”
Boldogságnövelő technikák
Mivel a betegséggel együtt járó stressz ront a beteg állapotán, ezért fontos, hogy tudatos stresszkezelést válasszunk a stresszt kiváltó okának megfelelően. A szakember erősen javasolja a mindfullness- és a légzőgyakorlatokat, amelyek a figyelmet a jelenre irányítják, így elkerülhető, hogy a beteg belekerüljön a negatív gondolatok spiráljába. A társas kapcsolatok (család, barátok, kisközösségek) egészséget és érzelmi egyensúlyt megőrző és helyreállító szerepe szintén kiemelkedően fontos. Az elfogadás és az együttérzés oxitocint termel, amely antistresszhormonnak tekinthető. Ha nem áll a beteg mellett egy támogató közösség, akkor a motiválatlanság, reménytelenségérzés tovább nő. A pszichológus továbbá azt tanácsolja a krónikus betegeknek, hogy dolgozzanak pozitív érzelmeik előtérbe kerülésén. Erre jó megoldás, ha segítenek másoknak, vagy ha szép emlékeket idéznek fel. Szintén boldogságfokozó gyakorlat, ha a beteg listát készít a napi jó dolgokról, vagy hálanaplót vezet, amelyben leírja, miért hálás az adott napon. Ha a testi fájdalmak okozzák a legnagyobb problémát, akkor a pszichológus az autogén tréninget és a progresszív relaxációt javasolja. Mindkettő könnyen elsajátítható, otthon végezhető gyakorlat.
Szerezzük vissza az irányítást! Erős Antónia megtanult együtt élni a cukorbetegségével
„A betegséggel való megküzdésben a kontrollérzetnek van még elsőrangú szerepe – magyarázza a pszichológus. – Belső kontrollnak azt nevezzük, amikor úgy érezzük, hogy befolyással vagyunk a velünk történő események nagy részére. A betegség esetében nehéz megőrizni az elsődleges, problémamegoldó kontrollt, mivel a betegség meglétét közvetlenül nem tudjuk befolyásolni, épp ezért az élet más területeire kell átvinnünk a figyelmet, szakszóval ezt áttolt kontrollnak hívjuk. Például a fizikai tünetek kontrollja az, ha elmegyünk tornázni, relaxálunk, diétázunk. A baráti kapcsolatok feletti kontroll ott kezdődik, hogy tudatosítjuk, nem a betegség szabja meg a társas kapcsolatainkat. Vagyis, a beteg leszervezi a találkozókat, nem arra vár, hogy a másik hívja fel; nem arra gondol, hogy terhére van a másik embernek; figyel arra, hogy a kommunikációja ne csak a betegségéről szóljon, és mer segítséget kérni a barátoktól, ha szüksége van rá. Fontos, hogy az önmegvalósító tevékenységeket is tudatosan irányítsa a krónikus beteg, emellett pedig az orvosi kezeléssel kapcsolatos kontroll is nála legyen. Ezt úgy tudja elérni, ha utánajár a betegségének, minél több hiteles információt szerez, kialakít egy együttműködő orvos-beteg kapcsolatot, aktívan részt vesz a kezelésével kapcsolatos döntésekben.”
Amikor már működik minden területen a megfelelő kontroll, és a beteg megtalálta az egyensúlyt, akkor a stressz is megszűnik.
A legnagyobb nehézséget mindig a hozzászokás, az alkalmazkodás folyamata jelenti. Erős Antónia újságírót, műsorvezetőt az egész ország ismeri, ő nyíltan felvállalja, őszintén beszél a cukorbetegségéről. Huszonöt éves korában diagnosztizálták 1-es típusú cukorbetegséggel, azóta a betegségére odafigyelve, egészségesen, harmóniában él önmagával.
„Nekem a betegség az életem része, és olyan természetes számomra, mintha meginnék egy pohár vizet. Nem okoz semmilyen feszültséget, nem okoz pluszproblémát. Az első év volt a nagyon stresszes, míg ki nem találtam mindennek a csínját-bínját, míg hozzá nem szoktam, hogy megváltozott az életem. Körülbelül egy év kell szerintem, míg cukorbetegként kitapasztalod, mi hogy működik, és lesz egy napi rutinod. Például mi történik, ha strandra mész, ha elmész aerobikórára, és sorolhatnám. Például az elején muszáj volt edzés közben is mérni a vércukorszintem, hogy tudjam, mennyi inzulint kell beadnom. Amint kialakultak a mindennapok, a stressz eltűnt. Megszoktam már, és tudom, hogy mindig előre kell gondolkodnom. Például olyan utazási célpontot kell választanom, ahol megfelelő az orvosi ellátás, ha valami nagy baj történik.
Egyszer előfordult, hogy Srí Lankára mentünk, és a beadóeszközöm elromlott. Egyáltalán nem tudtunk szerezni, ott a helyiek nem is hallottak cukorbetegségről… Akkor egy pillanatra bepánikoltam, de aztán megoldottuk. Ez egy extrém esett volt, amiből szintén azt tanultam, hogy mindenből kell tartalék, még abból is, ami elvileg nem romolhat el – mesélte Erős Antónia.
