A világban több mint 200 millió nőnek nincs hozzáférése fogamzásgátlási eszközökhöz – áll az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) szerdán kiadott jelentésében.
Noha a szervezet által 1969-ben mért 24 százalékról 2019-re 58 százalékra emelkedett azoknak a nőknek az aránya, akik modern fogamzásgátló eszközöket használnak, a szüléssel kapcsolatos jogok sok nőnél még mindig súlyosan sérülnek.
Az UNFPA leszögezi, hogy 50 éves működése során a szervezet jelentős eredményeket ért el a nők fogamzásgátláshoz való jogainak kiterjesztésében, de még mindig milliók jogait továbbra is gazdasági és társadalmi akadályok csorbítják.
Az UNFPA által vizsgált 51 országban a szervezet felmérése szerint a férjezett vagy kapcsolatban élő nők csupán 57 százalékának van döntési lehetősége a fogamzásgátlás terén. Jellemzően mind a fejlett, mind pedig a fejlődő országokban a legnehezebb helyzetben lévők az alacsonyabb néposztályokból kerülnek ki, megnehezítve ezáltal a gazdasági mobilitást is.
Fogamzásgátló eszközök híján ezek a nők nem tudnak a saját testükről döntéseket hozni, beleértve a terhességet is – emelte ki Natalia Kanem, az UNFPA igazgatója a közleményben. Hozzátette, hogy az önrendelkezésnek ez a hiánya a nők életének más területeire – például az oktatásra, a személyes biztonságra és a jövedelemre – is kihat, lehetetlenné téve azt, hogy saját maguk alakítsák a jövőjüket.