„Reggeli nélkül elindulni olyan, mintha meztelenül lépnénk ki az utcára”

nlc | 2019. Április 19.
A magyar iskoláskorú gyerekek több mint fele nem mindennap reggelizik. Egyértelműen a vacsora számukra a legfontosabb étkezés.

Az igazság az, hogy életem legnagyobb részében nem voltam nagy reggelizős. Hiába vágytam a komótos, olvasgatós, ébredezős, tükörtojásos-narancsleves reggelekre, aludni valahogy mindig is jobban szerettem, mint enni. Így az esetek többségében azzal spóroltam időt magamnak az alvásra, hogy ahogy van, kihagytam a reggelit. Meglepően sokáig működtem amúgy reggelente csak egy kávéval, egészen addig, míg egyik reggel munkába menet el nem ájultam a villamoson.

Még életemben nem éreztem magam annyira kiszolgáltatottnak, mint akkor. És bár pontosan tudtam, hogy ahhoz a boruláshoz az éhségen kívül egy csomó más is kellett (például egy alapból alacsony vérnyomás és egy kettős front), az élmény rettenetesen mély nyomot hagyott. Azóta nem volt reggel, hogy üres gyomorral indultam volna útnak. És bár aludni még mindig jobban szeretek, mint enni, már nem éhezéssel spórolok időt magamnak. 

Bencze Mária dietetikus szerint a változás a szülőkkel kezdődik, nekik kell jó példát mutatniuk, kialakítaniuk a családban a szokásrendszert. „Legyen természetes a gyerekeknek éppen úgy, ahogy kikelnek az ágyból, hogy reggeli nélkül nem indulnak el. Reggeli nélkül elindulni olyan, mintha meztelenül lépnénk ki az utcára.”

És hogy miért fontos a teljes értékű reggeli? „Éjszaka ugyan pihenünk, de van energiafelhasználásunk, ugyanúgy lélegzünk, dobog a szívünk, tehát ha felkelünk tápanyagra van szükségünk, hiszen minden sejtünk ettől tud működni” – mondja a szakértő, majd hozzáteszi, az, aki kihagyja a reggelit, éhezésre kényszeríti a testét, de közben elvárja tőle, hogy rendben működjön.  „„Pedig egy versenyautónak is minőségi üzemanyagra van szüksége, hogy időben beérjen a célba.”

A dietetikus szerint fontos, hogy a felnőttek is teljes értékű reggelit egyenek, viszont a gyerekeknél még markánsabban követhető, ha reggeli nélkül indulnak el otthonról: ingerlékenyebbek, kevésbé tudnak koncentrálni, teljesíteni, és figyelmetlenebbek is. És hogy a szakember szerint milyen a tökéletes reggeli? „A tojás például azért, mert fehérjére mindennap szüksége van a szervezetnek, a tojással változatosan be tudjuk vinni a megfelelő minőségű fehérjét.”

Gáspár Bea pofonegyszerű buggyantott tojása

A Tojásszövetség egész éven át tartó tájékoztató programját Gáspár Bea gasztroblogger is segíti, aki a sajtóreggelin megmutatta, hogy mennyire egyszerűen és gyorsan lehet tojásos reggelit készíteni. Gáspár Bea nagy kedvenc reggeli receptje, a buggyantott tojás, amely szerinte „pofonegyszerű”.

Hozzávalók:

Elkészítési idő: 3 perc

Elkészítés:

Egy fazékban vizet forralunk, megvárjuk, amíg lobog, majd levesszük, hogy csak gyöngyözzön a víz. Megsózzuk, és egy evőkanál 10%-os ecetet teszünk bele. Az ecet a fehérje külsejét azonnal „összerántja”, így a tojás garantáltan egyben marad!

 A tojásokat egyenként felütjük egy kis edénybe, majd egy merőkanálba téve beleengedjük a gyöngyöző vízbe. Ha feljön a víz felszínére a tojás, akkor kivesszük, és az előre felszeletelt avokádó mellett tálaljuk. Ez nagyjából 3 perc! 🙂

Apró praktikák:

Húsvéti tojásfogyasztási adatok

A Tojásszövetség húsvét előtt tájékoztatást adott a tojásfogyasztási adatokról, melyeket a csatolmányban található infografika szemléletesen bemutat:  

Exit mobile version