A két liftből egyik sem működik a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén – van, aki szerint hónapok óta. A felvonók meghibásodását minden emeleten kiírták – számolt be az RTL Klub Híradója.
Az épületben a kemoterápiás kezelésekre érkező idős, gyenge betegeknek is lépcsőzniük kell, mert a harmadik emeleten van az onkológia. A betegek is panaszkodnak, egyikük azt mondta: most van harmadjára a kórházban, ebből kétszer nem működött a lift.
Van másik lift, de egy másik utcában lévő épületszárnyban, és oda csak nagy kerülővel és össze-vissza bolyongva lehet eljutni.
A Honvédkórház közölte, soron kívül intézkedtek a néhány nappal ezelőtt elromlott lift javításáról. Addig alternatív útvonalat jelöltek ki, és üzembe helyeztek egy kulcsos liftet személyzettel. Így az épület minden emelete megközelíthető lifttel.