52 kilót fogyott gyaloglással a kigúnyolt gimnazista

nlc | 2019. Május 17.
Nem akarták, hogy leüljön a buszon, több se kellett neki, gyalogolt. Több éven át.

Egész életében súlyfelesleggel küzdött a most 18 éves Michael Watson. „A középiskola első évében belenéztem a tükörbe, és azt mondtam, ezt nem lehet így tovább csinálni, nem hibázhatok újra a diétámmal, le kell fogynom” mondta Watson az ABC Newsnak.

A fiatal végzős ezért elhatározta, ha esik, ha fúj, ha havazik, ha negyven fok van, ő akkor is gyalog megy az iskolába. És haza is. „Amikor busszal mentem, le akartam ülni egy srác mellé, aki közölte, üljek máshova, mert túl nagy vagyok. Amikor gyalogoltam, azt sem tudtam, mikor megy a busz. Ez volt az egyik motivációm.”

 

Watson a diétáján is változtatott, édesapja megtanította neki, hogyan számolja a napi bevitt kalóriákat. Különösen nehéz volt, ugyanis a fiatal a suli mellett a KFC-ben dolgozott.

Watson az életmódváltozás kezdetén még 147 kiló volt, most viszont már csak 95 kilót nyom.

A fiatal, akit osztálytársai és tanárai egyaránt csodálnak, úgy döntött, érettségi után egyből dolgozni szeretne.

(Kiemelt kép: Facebook)

Exit mobile version