Egészség

Egyre több a szifiliszes beteg Európában

Mit mondana erre Ady Endre, ha élne?

2010 óta hetven százalékkal nőtt a bejelentett szifiliszes megbetegedések száma Európában egy friss jelentés szerint.  Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint 2010 és 2017 között a szexuálisan fertőző betegségek aránya több mint 50 százalékkal nőtt Izlandon, Írországban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Máltán. A növekedési tendencia 2010 óta tart, de az adatok szerint az utóbbi egy-két évben felgyorsult.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg 2010-ben 18 829 bejelentett szifiliszes esetről tudtak a hatóságok Izland, Norvégia és az EU-s tagországok tekintetében, ez a szám 2017-re 33 193-ra nőtt. Ebben a számban nincs is benne Ausztria, Magyarország vagy épp Görögország adatsora, mivel ezek az országok nem adták le statisztikáikat a szervezetnek (de tudjuk, hogy Magyarországon is egyre több a szifiliszes beteg).

Francia kampány a halálos betegségek elleni védekezésért, 1926 (forrás: Europress)

Az Egyesült Királyság különösen érintett a szifilisz terjedésében. Míg 2007-ben csupán 3561 esetet jelentettek, addig 2017-re ez a szám már 7798 volt, 2016-ról 2017-re pedig 20 százalékkal nőtt a megbetegedések száma. Ennél csak Máltán és Izlandon mértek magasabb emelkedést 100 ezer főre kivetítve – ismertette az adatokat az Europress.

Évtizedeken át fertőzhet

A növekedés leginkább a férfiaknál figyelhető meg, illetve azoknál a heteroszexuális pároknál, akik védekezés nélküli szexuális kapcsolatba mennek bele, több partnerrel is egyidejű kapcsolatot tartanak fenn, vagy droghasználók. „Bizonyos társadalmi sebezhetőségek”, mint amilyen a szegénység, hajléktalanság, kisebbségi származás, a bevándorlói vagy menekültstátusz, ugyancsak elősegítik a betegség terjedését.

A szifiliszt okozó baktérium először általában csak fájdalommentes kelést, fekélyt okoz, ami aztán magától meggyógyul. Ezt követően kiütés és influenzaszerű tünetek, láz jelentkeznek. A fertőző szakasz évtizedeken át eltarthat, a tünetek elmúlta után is. A szifilisszel fertőzött betegek a HIV-vírust is nagyobb eséllyel adják át. A terhes anyáknál születési rendellenességhez vagy magzati halálozáshoz, halvaszületéshez vezethet a megbetegedés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top