Egészség

5 centi mély lyuk maradt a sérvműtét után Mariann hasán

A 44 éves nő borzalmas fájdalmakat él át.

Még két héttel sérvműtétje után is orvostól orvosig jár Mariann, mert egy lyuk tátong a hasfalán. A Blikknek a nő elmondta, egy reggel, zuhanyozás közben vette észre, hogy a varrat mentén lévő lyukat. Már aznap be is lázasodott, és mentő vitte vissza a kórházba, hogy biztosan megelőzzék a nagyobb bajt.

Varratszedéskor aztán az orvos azt mondta, a műtét közben bevezetett cső helyén található sebhely rendben van, víz is érheti, Mariann azonban azóta is komoly fájdalmakkal küzd, és attól tart, hogy a seb elfertőződik.

A Blikk megkereste azt a vidéki kórházat, ahol Mariannt műtötték, de nem kaptak választ tőlük.

Amióta a nő a nyilvánossághoz fordult a történetével, több orvos is jelezte, hogy hajlandó segíteni rajta – írja a lap.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top