Egészség

Az autisták kaphatnak gyod-ot, a downosok nem

A kritériumrendszert nem szakemberek állították fel.

Hiába módosították a gyerekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeit, számos Down-szindrómás, krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegségekkel élő gyerek után továbbra sem jár – írja az Abcúg. Az erre kitalált felülvizsgálati szempontrendszer azért is lehet hibás, mert nem kérdeztek meg sem szülőket, sem szakértőket, és most elég, ha egy gyerek tud önállóan enni, WC-re menni vagy felöltözni, a családja máris bukta a támogatást.

 

A korábbi alap (bruttó 32 ezer forint), emelt (bruttó 49 ezer forint) és kiemelt (bruttó 58 ezer forint) ápolási díjhoz képest jelentős módosítás a mostani egységesen 100 ezer forint. Ennyit azok a szülők kapnak kézhez, akik 24 órában otthon ápolják tartósan beteg (például: autista) gyermeküket.

A Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesület azt sürgeti, hogy az ápolási tevékenységért szabadság is járjon, jelenleg nonstop 24 órás műszakban ez nincs megoldva.

Sok szülő arra panaszkodik, hogy azt sem tudják megmondani nekik, melyik szakember állíthatja ki a gyodhoz szükséges papírt. Az egyik Down-szindrómás gyermek édesanyja azzal kereste meg levélben a Down Dada Szolgálatot, hogy a gyodhoz szükséges szakorvosi igazolást egyetlen orvos sem állította ki nekik, hiába járnak egy nagyvárosi kórházba.

(Kiemelt kép: MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése