Nem adott megnyugtató választ az Onkológiai Intézet az áldatlan állapotokra

nlc | 2019. Július 25.
Azt mondják, feleslegesen várakoznak a betegek.

Információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények várják azokat a daganatos betegeket, akik az Országos Onkológiai Intézet Kékgolyó utcai épületébe érkeznek kemoterápiás kezelésre. A hajnali érkezés és a többórás sorban állás sem garancia arra, hogy sorra kerülnek, márpedig tizenegyig be kell jutniuk az orvoshoz, hogy aznap megkaphassák a szintén több óráig tartó kemoterápiás kezelést – írta tegnap a 24.hu.

A korábban Kásler Miklós vezette országos intézetben uralkodó embertelen körülményekre egy olvasó hívta fel a figyelmet. A procedúra hajnali 5-kor kezdődik.

A várakozók „írott sorszámnak” nevezett cetlit osztanak egymásnak, ami ahhoz kell, hogy az orvos ajtaja elé érve (az immár „hivatalos”) sorszámot megkapják az „írott” alapján.

Ezzel mehet a beteg a regisztrációs pulthoz, ahol átadják a papírjait. Ezekkel visszasétál az orvosához, aki megállapítja, hogy mehet-e a kezelésre, vagy sem. De ez csak 9 óra körül történik, addig valahogy el kell jutni az orvos ajtajáig.  

Reggel hatra megtelik a lépcsőház, sokan nem is bírják, és az ájulás határán vannak. Néha akkora a feszültség, hogy majdnem tettlegességig fajul az ordibálás.

A kórház a lapunkhoz is eljuttatott közleményében azt írja, minden beteget tájékoztatnak, hogy a munkaidő és a betegellátás 7 óra 30 perckor kezdődik. A várótermeket 7 órakor nyitják, a munkakezdés előtt órákkal érkező betegek extra várakozási ideje ezért értelmetlen, nem róható fel az intézetnek.

A nyári hónapokban a betegek száma nem csökken, de egyetlen beteg kezelése sem marad el. A sorszámhúzásnál esetlegesen észlelt visszaélésekért (pl. sorszámok cserélgetése) az intézet nem tehető felelőssé, írják.  A betegek számítógépes rendszerben rögzített előjegyzés alapján, pontosan meghatározott időre érkeznek a kemoterápiás ellátásra.

Az Index azonban megjegyezte, hogy a sorban állás nem emiatt van, hanem azért, hogy a betegek egyáltalán bejussanak az orvoshoz, hogy majd az előírja nekik a kezelést.

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Exit mobile version