Egészség

Balkáni körülmények között váratják a rákbetegeket Debrecenben

A magyar egészségügy újabb szomorú fejezete következik.

Száznál is több ember várta a Debreceni Egyetem onkológiai részlegének épülete előtt, hogy megkapja a kemoterápiás kezelést, amikor a Népszava riportere a helyszínen járt. A hosszan kígyózó sor nem egyedi jelenség itt, a betegeknek rendszerint több órát kell itt ácsorogniuk, hogy bejussanak. Ez egészséges embereknek is megpróbáltatás, hát még rákbetegeknek.

Vannak, akik nem is tudnak ennyi ideig álldogálni, ők félrevonulnak kicsit leülni valahol, addig a jobb fizikai állapotban lévők tartják a helyét. Amikor aztán bejutnak az épületbe, ott sem sokkal jobb a helyzet, mert egy levegőtlen folyosón folytatódik a várakozás, ahol most a COVID-járvány miatt leülni csak minden második székre lehet.

A lap szerint bár elméletileg mindenki időpontra érkezik, a gyakorlatban csak a napot jelölik ki a betegeknek, és az ellátást akkor kapják, amikor sorra kerülnek. Az intézmény ráadásul regionális centrum, így aztán sokszorosan túlterhelt.

A méltatlan körülmények miatt megkereste a Népszava a Debreceni Egyetemet. Válaszuk szerint a rektor elrendelte a helyzet felmérését.

Fejezetek a magyar egészségügy történetéből:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top