nlc.hu
Egészség
Szlovákiában is megjelent az afrikai sertéspestis

Szlovákiában is megjelent az afrikai sertéspestis

A magyar határhoz közel fekvő Tőketerebesen mutatták ki a vírust egy kisebb házisertés-állományban.

A szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatal jelentette, hogy kimutatták az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát egy kis létszámú házisertés-állományban Tőketerebes járás területén – írja az MTI a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapja nyomán, hozzátéve: az eset miatt felállított védő- és megfigyelési körzet Magyarországra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik.

A tájékoztatás szerint a szlovák és a magyar állategészségügyi szakemberek is megtették a szükséges intézkedéseket. A magyar Országos Járványvédelmi Központ az érintett községek területén elrendelte többek között a sertésállományok összeírását és klinikai vizsgálatát, valamint a sertésszállítások korlátozását, illetve hatósági engedélyhez kötését. 

Kiemelték, hogy a Magyarországra átnyúló védő- és megfigyelési körzetben házi sertések megbetegedését eddig nem jelentették.

Kiemelt képünk illuszráció. Fotó: Amber Kipp / Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top