Egészség

Elfoglalta a mentőautó helyét a pofátlan autós, még a mentők kértek elnézést

A mentőszolgálat szerint a szolárium vendégei és a tulajdonos is rendszeresen a fenntartott helyen parkol.

Nem sok társasház tart fenn vészhelyzeti parkolóhelyet a mentőknek vagy a tűzoltóknak, de egy budai épület előtt felfestés és tábla is figyelmezteti erre az autósokat.

Hiába volt azonban kijelölve a parkolóhely, a mentők nem tudták használni, mert egy autó elfoglalta a vészhelyzetre fenntartott területet. Így csak nehézkesen tudtak megállni, és lehetetlenné tették a szabályosan várakozó autók kihajtását. Amiért egyébként még a mentőszolgálat kért elnézést.

Az esetről a Facebookon számoltak be a mentők, és pluszinformációkat is közöltek a renitens parkolókról. Azt írták, hogy a jelenet mindennapos, korábban sem tudtak megállni a helyen, és vasárnap sem, amikor egy idős beteghez érkeztek.

A ház alatt egy szolárium működik, és a barnulni vágyók előszeretettel használják a fenntartott helyet, ahol ráadásul fizetniük sem kell. Sőt, a szoli tulajdonosa is rendszeresen ott parkol.

Az már csak hab a tortán – ha jól látjuk –, hogy a parkolóhelyet elfoglaló kocsin a diplomáciai mentességre utaló CD-matrica díszeleg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top