Egészség

Mentálhigiénés nap lesz az első program a Semmelweis Egészség Napokon

Bárki részt vehet rajta, csak regisztrálni kell.

2019 szeptembere és 2020 júniusa között összesen tíz alkalommal vehet bárki részt a Semmelweis Egészség Napok keretében  szűréseket, bemutatókat, prevenciós előadásokat tartalmazó interaktív programokon.

Dr. Merkely Béla rektor a mai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Semmelweis Egyetem alapításának 250. jubileumi évét ünnepli.

A szeptemberi Mentálhigiénés nap programját a házigazda, dr. Réthelyi János, a Semmelweis Egyetem  Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója ismertette. Bárki részt vehet rajta, előtte azonban regisztrálni kell. 

Az első Semmelweis Egészség Nap fő témája a lelki jóllét, vagyis hogy mit tehetünk mentális egészségünk megőrzése érdekében, és szükség esetén hová lehet segítségért fordulni.

Hozzátette, hogy mentális betegséggel küzdők hozzátartozóit is várják a rendezvényen, ahol minden korosztály számára készültek programokkal. Az egyetemen több szervezeti egység is foglalkozik a mentális egészséggel, amelyek összefogásának köszönhetően több mint 70 programon, köztük előadásokon, workshopokon, művészet- és állatasszisztált terápiás foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők, de kipróbálhatják például az önismereti csoportban való részvételt is – ismertette dr. Réthelyi János.

Olyan témák is felmerülnek majd, mint a függőség, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, a szexuális nevelés vagy épp az egészséges párkapcsolatok. Az esemény egyik kiemelt programeleme a közismert katolikus pap és mentálhigiénés szakember, Pál Ferenc előadása lesz, aki a magánéleti és munkahelyi kiégésről beszél.

(Kiemelt kép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top